"Mi volt előbb, a zene vagy a szenvedés? Azért hallgattam zenét, mert szenvedtem? Vagy azért szenvedtem, mert zenét hallgattam? Az a sok lemez ilyen bús-nyavalygós faszit csinál az emberből?" (Nick Hornby)

Burnout: Új évezred rapszódia (2017)

Energikus modern metal Székesfehérvárról!

2017. július 04. - Blind Man

Ismételten muszáj egy kicsit hazabeszélnem, ugyanis újfent egy székesfehérvári illetőségű zenekarról van szó, akiknek ez a 10+1 dalos anyag pedig már a harmadik nagylemezük. A februári Hammerworld magazin egyik mellékleteként megjelent korong előadói az elmúlt években alaposan bebiztosították magukat koncertszinten - főként a Depresszió és a Tankcsapda előtt - és ahogy észrevettem, kezd kialakulni egy szorosabb rajongótáboruk, melyet teljes mértékben meg tudok érteni.

A fent említett, már-már "klasszikus" számba menő zenekarok nyomdokain lépkedő srácok ezen korongja esélyes arra, hogy ha csak jelképesen is, de ugorjanak egy szintet és esetleg szélesebb körben ismertté várjon a nevük. A jóra éhes, kicsit nyitottabb közönségnek bizony szüksége van ilyen számokra, én pedig őszintén bízom abban, hogy sikerül utat törniük maguknak - ez a lemez mindenképpen remek eszköz lehet rá!

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kezdettől fogva követem a zenekar pályafutását és munkásságát, ám fehérváriként már nem egyszer találkoztam a nevükkel, azonban valamiért nem éreztem késztetést az iránt, hogy elmerüljek az életművükben, mondván nem érzek szükségesnek egy újabb, a Tankcsapda nyomában lihegő zenekart, bőven elég az a pár jobb-rosszabb, amivel az elmúlt másfél évtized során dolga volt a magyar zeneiparnak. Igaz, hitvány kópiának egyikük sem nevezhető, egyedül talán a Depresszió maradt meg a leghasonlóbbnak közülük - a Road, a Phoenix Rt, a Rómeó Vérzik, de még az Alcohol is ügyesen alakította ki saját stílusát az elmúlt években. Jelen zenekart sem merném kapásból 'csapda 2-nek nevezni, hiszen inkább a Halász Ferenc vezette Depresszió zenekarra hajaznak, főként előadásmód szempontjából, azt pedig, hogy ez jó-e, vagy sem, azt ki-ki döntse el maga.

A lemez egyik legnagyobb erőssége, hogy van rajta legalább 4-5 olyan dal, amik közül nem csak egyet nevezhetünk potenciális slágernek, bátran beszerkeszthetőek bármelyik rockosabb profilú rádió műsorába, emellett pedig magával ragadó dallamokkal és kitörölhetetlen refrénekkel támadnak a srácok, tehát azonnal ható, remek dalok írásához minden bizonnyal értenek. Persze hallgatás közben akaratlanul is olyan érzése támad az embernek, hogy ezt vagy azt a dallamot, megoldást már hallotta valahol, ez mégsem igazán von le az élvezeti értékből, hiszen - akármilyen fura is - a megszokottól eltérő, néhol kellően rafinált, igényes és kidolgozott, kicsit sem direkt módon tolják az ember arcába a mondanivalót mind zeneileg, mind pedig szövegileg. Nem mondom azt, hogy prozódiailag minden a helyén van, nálam valamiért mégis plusz pontot érdemel az, ha változatos a szövegvilág, helyenként reflektál a mai világot érintő dolgokra, és bizony néha egy csipetnyi romantika s káromkodások nélküli odamondogatás sem árt!

Felkészületlenek számára akár ijesztően is hathat a kezdés, ami mondjuk egy az egyben a Tankcsapda Élni vagy égni albumának nyitányára emlékeztet, mégsem süthető rá a hitvány másolat jelző a Kell vagy nem című dalra, amelynek refrénje az első hallgatást követően garantáltan ott marad a füledben, akárcsak a címadó dalé. Sajnos megint kénytelen vagyok ezt a témát feszegetni, de az Új évezred rapszódia így, vagy úgy, de akkor is a Depresszió Itt benn című opusára emlékeztet... Egyáltalán nem rossz (ellenkezőleg - az album kétségtelenül legerősebb tétele), sőt még annak is esélyét látom, hogy évek múlva esetleg ezzel a dallal azonosítják majd a zenekart, a hatás azonban megkerülhetetlen és elhallgathatatlan.

Az album jobban sikerült tételei közé tartozik még az Ördög a kórusban is, mely első hallásra olyan, mintha Köteles Leander (zene) és Lovasi András (szöveg) közös szerzeménye lenne. Szép teljesítmény! Előkelő helyre sorolnám még a Csak a tiéd - Jókor jó helyen - Mr. Clyde triót is, bármelyikből (de akár mindháromból) közönségkedvenc válhat, ám az album legjobban sikerült tétele kétségtelenül a Te és én. Közel hat és fél perces hossza mellett zenei- és szövegvilágával is kiemelkedik a többi szerzemény közül, véleményem szerint kimondottan példaértékű megírni egy ilyen dalt a mai világban.

Akármennyire is tempósak, pörgősek és kellően dallamosak a Számolj velem, az Ide való, illetve a Holtpont című dalok, egyik sem igazán tudott megmaradni bennem, legalább egyet mindenképpen lehagytam volna a korongról, történetesen a Roxigén világát idéző Ide valót. Ezek sem olyan vészesen rossz dalok, de kicsit már soknak érzem őket, főleg a korong szinte hibátlan első felét követően.

Az énekes-ritmusgitáros Mong Máté orgánuma leginkább Halász Feriére emlékeztet, ami semmiképpen nem negatívum vagy hátrány, a szólógitáros Rácz Olivér pedig kellemes, dallamos szólóival hívja fel magára a figyelmet.

Összességében kellemes és maradandó hallgatnivaló ez a lemez, ami ha nem is fogja fenekestől felforgatni a zenei életet és megváltoztatni a modern rock/metal világról alkotott képet, esélyt adhat a fiúknak arra, hogy berobbanjanak az ún. mainstream közegbe, ahol ilyen és ehhez hasonló dalokkal már rég helyük lenne! Az igyekezet és az akarás úgy tűnik megvan, úgyhogy hajrá! Rádióba velük!

Emlékezetes dalok: Kell vagy nem, Új évezred rapszódia, Ördög a kórusban, Csak a tiéd, Jókor jó helyen, Mr. Clyde, Te és én

Felejtető dalok: Számolj velem, Ide való, Holtpont

Pontszám: 8/10

Dalok:

1. Kell vagy nem
2. Új évezred rapszódia
3. Ördög a kórusban
4. Csak a tiéd
5. Jókor jó helyen
6. Mr. Clyde
7. Számolj velem
8. Ide való
9. Holtpont
10. Te és én
+1. Mentsd magad

 

A bejegyzés trackback címe:

https://maximumrockandroll.blog.hu/api/trackback/id/tr5212632973