"Mi volt előbb, a zene vagy a szenvedés? Azért hallgattam zenét, mert szenvedtem? Vagy azért szenvedtem, mert zenét hallgattam? Az a sok lemez ilyen bús-nyavalygós faszit csinál az emberből?" (Nick Hornby)

OSSIAN TRIBUTE: Egyek vagyunk (Hammer Records, 2018)

2018. augusztus 30. - Blind Man

ossian_tribute.jpg

Napok óta lázban tartja a hazai rock/metal színtér követőit, rajongóit a szeptemberi HammerWorld magazin mellékleteként megjelent, beszédes, Egyek vagyunk című Ossian Tribute-album. Végre eljött a nagy nap, már megvásárolható (ráadásul teljes borítóval, booklettel) és végighallgatható a 17+1 feldolgozást tartalmazó anyag, amelyre élvonalbeli és feltörekvő zenekarok készítették el saját verziójukat egy-egy klasszikus vagy éppen kevésbé ismert Ossian-dalból - a Roadtól a Leander Killsen át a Lordig mindenki a maximumot hozta ki magából, így születtek modern metalos, klasszikus vagy éppen teljes mértékben formabontó megoldások is. Igazán nehéz kiválasztani a legjobban sikerült darabo(ka)t, de bizonyára mindenki megtalálja majd a maga kedvencét.

Azt már az elején érdemes leszögezni, hogy a választások egytől egyig tökéletesek, bár megfigyelhető, hogy inkább az ezredforduló utáni dalok dominálnak, emellett a legtöbben jó értelemben vett "slágereket" szemeltek ki maguknak, igazán nagy meglepetést számomra talán az Archaic-féle '93-as Vad bolygó és a RomEr által feldolgozott Hiszek abban okozott, ami az 1990-es A rock katonái albumról származik. Ha pedig már felmerült az egyik legjobb korai Ossian-album, akkor nézzük is sorban a dalokat, mit alkottak mások a már jól ismert melódiákból - hiszen a domoszlói fenegyerekek, azaz a Road zenekar a már említett nagylemez klasszikussá vált, koncertindító címadóját választotta, a feladatot pedig a lehető legjobban végezte el. Elhallgatva az jutott eszembe, hogy így nem is nagyon lógna ki a koncertműsorukból, tekintve, hogy hasonlóan szól, mint a legutóbbi lemezük dalai. A klasszikus hazai hard rock zászlóvivői, azaz a Mobilmánia a legutóbbi Ossian-stúdiólemezről csemegéztek, az Ahol a szürkeség véget ér című tételt tették magukévá, szintén remekül. Az ő tavalyi, Vándorvér című albumukon is remekül megállta volna a helyét ez a darab, ami - megmondom őszintén - nekem jobban tetszik, mint az eredeti. Én személy szerint nagyon szeretem a thrash metalt, de magyarul meglehetősen furcsának találom, így a Moby Dickkel kapcsolatban az alapvetéseken és az újdonságokon kívül nem nagyon vagyok felkészült, viszont a Rocker vagyok-verziójuk nagyon jól sikerült. De ugyanezt mondhatja el magáról a gyöngyösi csajtrió Dorothy (akik egyébként nemsokára kijönnek a negyedik sorlemezükkel). Egy szintén klasszikusnak mondható dalt adnak elő, tőlük - számomra - meglepő módon rengeteg keménységgel, ez A magam útját járom. Amit a lengyel Crystal Viper énekesnője, Marta Gabriel művel a magyarul (!!!) előadott Ítéletnap-coverben, az kérem szépen, nem semmi teljesítmény! Helyenként megmosolyogtató a kiejtése, de nem hogy száz, tízezer százalékos tiszteletet és dicséretet érdemel, hogy bevállalta ezt a nem mindennapinak mondható feladatot, a hozzá való viszonyulása pedig szívmelengető és becsülendő. A modern metal vonalas AWS kicsit régebbre nyúlt vissza az Éjféli lányhoz, a Leander Kills pedig a közelmúltból szemelte ki az Ahányszor látlak című álomszép balladát - előbbi egy teljes mértékben AWS-jellegű, rádiókompatibilis nótává változott, utóbbi pedig nem is köthetett volna ki jobb helyen... Ha nem ismerném az eredetit, simán elhinném, hogy Leander-dal, annyira remekül sikerült az átdolgozása. Hozzátenném, hogy nem sokat kellett csűrni-csavarni. A klasszikus heavy metal-vonalas Omen mondhatni "csak úgy" dolgozott, lazán, korrektül odakenték a Szenvedélyt. Nevéből adódóan szinte magától értetődő volt az Alcohol számára a Sörivók, ami az idén 30 éves Acélszív lemez mostohagyermeke, de úgy érzem, most végre megfelelő helyre került.

Magányos Angyalok néven Kalapács József és Rudán Joe vezetésével alakult egy formáció, akik stílszerűen az Ítéletnap líráját interpretálják, az easycore/post hardcore-os Sunset pedig a Fényárban és félhomályban egyik legjobb, "utazós" tételét, a Soha nem lehet címűt. Szerintem ez lett az egyik legformabontóbb (ezzel együtt viszont az egyik legjobb) feldolgozás mind közül. Szintén nem nyúlt messzire a Dalriada Ha Te ott leszel velemmel, amiből még az eredetinél is szebb, emelkedettebb darabot kreáltak. A RomEr-féle Hiszek abban igazi csemege, az egyik kevésbé ismert tétel a felsorolásban, remek zenei aláfestéssel és kórusos refrénekkel valóságos telitalálat, akár a soron következő stúdióanyagukra is felpakolhatják bónuszként, hasonlóan a Hungaricához, akik mondhatni adekvát módon a Trianont formálták saját képükre - teljesen olyan, mintha nekik írták volna a dalt. Ez aztán végképp nem az a dal, amiről első blikkre beugrana az Ossian, éppen ezért tartom remek választásnak. Májusban jelentkezett új lemezzel a Tales of Evening, akik biztos szereznek pár újabb rajongót a Társ a bajban-feldolgozásuknak köszönhetően. Az igazság mondjuk az, hogy nekem soha nem volt kedvencem a dal, de Dudás Ivett előadásában biztosan többször fogom hallgatni, mert - szokás szerint - varázslatosan énekel, a horzsolós gitársound pedig nagyon elvitt magával. Az Archaic tavalyi lemeze az év egyik legkiemelkedőbb teljesítménye volt, a mai napig rengeteget pörgetem és lazán csak úgy hívom, hogy "gyalu". Ilyen a Vad bolygó-variációjuk is, képtelen voltam csak egyszer meghallgatni. A Moby Dickhez hasonlóan ez is thrash metal és magyarul szól, de valamiért mégis más. Habár az eredetit is nagyon szeretem, kétségtelenül ehhez a verzióhoz fogok nyúlni a jövőben. A jubiláló Acélszív címadóját pedig a klasszikus rock kedvelőinek örökös favoritja, a Lord dolgozta fel... - azt hiszem, elég ha csak ennyit mondok, ezt a verziót tényleg meg kell hallgatni, mert egyszerű szavakkal leírni képtelenség. A végére jutó, 2016-os megjelenése óta ismert Tankcsapda-féle Ítéletnap pedig előkerült a Dolgozzátok fel!-vesézésben is... A poénosan (és ténylegesen) 60. tételként felhelyezett Hé, Te! egy extra-bónusz, történetesen ez volt az első megjelent Hammer Records-stúdiófelvétel 20 évvel ezelőtt. Sőt, ha már itt tartunk, a Hatvanszor is szerepelhetne a válogatáson, de ez már tényleg csak kis szőrszálhasogatás...

Szerintem a legjobb feldolgozások: A rock katonái, Ahol a szürkeség véget ér, Crystal Viper-féle Ítéletnap, Ahányszor látlak, Magányos angyal, Soha nem lehet, Hiszek abban, Társ a bajban, Vad bolygó, Acélszív

Pontszám: nem tudom, mennyi értelme van egy ilyen jellegű kiadványt pontozni, azonban most mégis megteszem, mert úgy érzem, egy kicsi azért mégis van... Már maga az ötlet csillagos tízes, a dalok pedig jobbnál jobbak, tényleg baromi nehéz volt kiemelni a szerintem legjobbakat - nem kérdés, hogy 10 pontot érdemel ez a kiadvány!

Tracklista:

1. A rock katonái (Road)
2. Ahol a szürkeség véget ér (Mobilmánia)
3. Rocker vagyok (Moby Dick)
4. A magam útját járom (Dorothy)
5. Ítéletnap (Crystal Viper)
6. Éjféli lány (AWS)
7. Szenvedély (Omen)
8. Ahányszor látlak (Leander Kills)
9. Sörivók (Alcohol)
10. Magányos angyal (Magányos Angyalok - Kalapács József / Rudán Joe / Bodor Máté / Matláry Miklós / Friskó Péter / Kovács Zoltán / Nagy Dávid)
11. Soha nem lehet (Sunset)
12. Ha Te ott leszel velem (Dalriada)
13. Hiszek abban (Romantikus Erőszak)
14. Társ a bajban (Tales of Evening)
15. Trianon (Hungarica)
16. Vad bolygó (Archaic)
17. Acélszív (Lord)

Bónusz:

18. Ítéletnap (Tankcsapda)
60. Hé, Te! (újrafelvett verzió az "Utolsó Lázadó" EP-ről, a Hammer Records első megjelent stúdiófelvétele 1998-ból.)

A lemez végighallgatható:

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönöm. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://maximumrockandroll.blog.hu/api/trackback/id/tr9914211557