LEMEZTÁSKA: Blind Man kedvencei
2019. október 17. írta: Blind Man

LEMEZTÁSKA: Blind Man kedvencei

vinyl-best.png

Ebben a bejegyzésben bemutatkozik a Rock ’n’ Roll Ain’t Noise Pollution Blog szülőatyja, főszerkesztője és tartalomfelelőse, Marton Gábor – azaz Blind Man. Elöljáróban annyit érdemes tudni róla, hogy húszéves, kedvenc műfajai a hard rock, a heavy-, thrash-, és power metal valamint a punk, de igazándiból semmi olyantól nem zárkózik el, amiben található egy kis fém. A zene mellett másik nagy szenvedélye az olvasás, úgyhogy aki ezen irányú tevékenységére kíváncsi, látogassa meg a moly.hu/tagok/gabona oldalt, mi most csak a zenére koncentrálunk.

Melyik volt az első nagylemez, amit megvettél, vagy megkaptál ajándékba?

Az Ossian 1989-es második nagylemeze, a Félre az útból! – méghozzá csillogó fekete lemezen. Annyira betalált, hogy rögtön utána el is kezdtem begyűjteni a kereskedelmi forgalomban még kapható, ’98 utáni anyagaikat és ez azóta minden új megjelenést is magába foglal. Rajongó lettem, ez pedig az egyik legszebb és legjobb dolog, ami történhetett velem.

A legutóbbi lemez, amit megvettél?

Szakmai ártalom, de a legújabb Tankcsapdát (Liliput Hollywood) azzal a fasza kis hologramos borítóval. Szégyen vagy nem, nekem igenis tetszik a cucc, végre nem érzem kínosnak, hogy „az új Tankcsapdát” hallgatom. Persze tudom, hogy nem vagyunk egyformák, de most sikerült pár ponton megfelelő kapaszkodókat találnom – a címadó például nagyon odaver – szóval nem tudok haragudni rájuk. Egyébként nagy vinyl-fanatikus lettem, mióta van hozzájuk lejátszóm, így nagyon örültem annak, hogy pár hete sikerült szert tennem az első LGT-nagylemezre bakelitkorongon.

Melyik volt az a lemez, ami valóban megváltoztatta az életedet?

Ebből kettő is van: Ossian – A Tűz jegyében és Aerosmith – Big Ones. Az Ossian esetében most nem akartam a már említettet mondani, s különben is A Tűz jegyében volt az első „újkori” anyaguk, amit megismertem és innentől tudtam, hogy nincs menekvés. Az Aerosmith még régebbről jött, őket először az Irigy Hónaljmirigy paródiája kapcsán, a Hozd el apádat is! című filmjükből ismertem meg. A nyolcvanas-kilencvenes évekbeli Aerosmith-sikereket összefoglaló CD pedig kapóra jött a rockrajongás hajnalán, ezentúl már nem lehetett elszakítani a műfajtól.

Szerinted melyik lemeznek van a legjobb borítója?

Az összes klasszikus, ’90 előtti Iron Maidennek, amik közül a Seventh Son of a Seventh Son a kedvencem. Annyira, hogy egy ideje már nem csak a gyűjteményemet, hanem a szobám falát is díszíti. Egyébként ha végignézek a többi kihelyezett borítóra, akkor is büszkeség tölt el: Illés – Illések és pofonok, LGT – Mindenki másképp csinálja, Hobo Blues Band – Vadászat, EDDA Művek – I. Ezek nem csak hogy pofás kis borítók, de mint hangzóanyagok is nagy kedvencek.

És melyik borító a legrondább?

A Metallica Load című albumának enyhén szólva is ocsmány frontot sikerült csinálni. Értem én, hogy művészet, meg minden, de lehetett volna egy kicsit szolidabb is. Mondjuk a helyükben én a Hardwired… To Self-Destruct borítójára sem lennék büszke.

Melyik az a lemez, amit ellopni sem érdemes?

Ha jársz ismert bevásárlóközpontokba, ahol rendszeresen szól a rádió, akkor tudod, miről beszélek. Ha valami csoda folytán retro zenét nyomnak, szerencsés az ember, ellenkező esetben jön a kétbites, egy kaptafára készült zene- és szövegvilágú förtelem, amit egyesek popnak hívnak. Szóval az ilyen autotune-marhaságokat inkább hagyjuk…

A gyűjteményed szégyenfoltja?

Minden CD-m, kazettám és bakelitem okkal van meg, még a Füstifecskék első nagylemezét sem szégyellem – a maga nemében egyedülálló és szórakoztató alkotás. Nem szégyellem továbbá az Első Emeleteket sem, viszont valakitől kaptam egy olyan CD-t (Flowers: Vándormadár), aminek a borítóján két kislány van, de a mai napig nem volt idegzetem még csak belehallgatni sem, mert őszintén félek tőle. Mondjuk azt sem tudom, hirtelen hova kevertem el, mivel rejtegetnem kellett, nehogy nettó pedofilnak gondoljon a család.

Van olyan lemez, amin szerepeltél volna?

Bármelyik fantasztikus ’60-as, ’70-es évekbeli zenekar (pl. Beatles, Queen, Illés, Omega, Bergendy) bármelyik nagylemezén. Akkor és ott indult az igazi zene, én pedig rendre ámulattal fülelem őket manapság.

Kedvenc lemezed, ami nem metal?

Bármely Ákos, U2 és Depeche Mode. Talán nem véletlen ez a trió, ők nálam egymást hívják, emellett pedig szeretem az Irigy Hónaljmirigy paródiáit is, ami szintén nem meglepő, hiszen rajtuk nőttem fel és a mai napig ugyanúgy imádom a hülyeségeiket. Aztán tudom, hogy végtelenül távol áll, de Cseh Tamás és a Fehér babák takarodója szerintem a valaha volt legjobb magyar lemezek táborát erősíti.

És olyan kedvenc, ami nagyon metal?

Fura lehet, de ha rám jön, nagyon tudom szeretni a kőkemény thrash- és death/black metalt, szóval időnként nem számít a szöveg, csak a darabolás. A Christian Epidemic 2016-os, Sírba szánt teremtése a nagy kedvenc ebből a szempontból, a klasszikusok közül pedig a Metallica első két nagylemezét szeretem ilyenkor feltenni. Ha kicsit szolidabb heavy muzsikára vágyom, akkor viszont csakis a Pokolgép és a Totalis Metal valamint az Éjszakai bevetés jöhet szóba!

Kedvenceid a hetvenes évekből?

Az utolsó Beatles (Let It Be) albumot nagyon tudom szeretni, annak ellenére, hogy igazi ’deep cut’. Az összes Queen mellett örök, kitörölhetetlen favorit a Pink Floydtól a The Wall marad, ami szerintem a világ legjobb konceptalbuma.

A nyolcvanas évekből?

Bármelyik Iron Maiden, Metallica, Pokolgép, Queen, Depeche Mode, U2 és az elnyűhetetlen The Final Countdown a Europe-tól. Emellett nagyon szeretem még az Alphaville Forever Young és az LGT Loksi című anyagait is, meg az István, a királyt.

A kilencvenes évekből?

Számomra ez volt a leggazdagabb évtized, nem a nyolcvanas. Annak ellenére, hogy van pár ütős retro-mixem csupa partyslágerrel ebből az időszakból, nem tudok választani abból a hatalmas halmazból, amiben egyszerre szerepel az Aurora, Ákos és a Soundgarden is. Egyedül a Nirvanát nem szeretem, de hát ez már az én bajom…

Az ezredforduló utáni időszakból?

A Tankcsapda Mindenki vár valamit című, „fekete” albuma számomra etalon, talán a legjobb eresztés, amit ’99 után produkáltak. Az abszolút kedvenc azonban egészen friss, méghozzá tavalyi: Dystopia – Building Bridges. Annyira imádom, hogy kellett belőle vennem még egyet, mert az eredeti példányt túlságosan is széthallgattam és nem bírta el a lejátszó.

A valaha volt tíz legjobb lemez, amit hallottál?

Van az száz is, de megpróbálom összeszedni a nagyon is meghatározókat.

  • Illés: Illések és pofonok
  • The Beatles: A Hard Day’s Night
  • Deep Purple: Machine Head
  • EDDA Művek: EDDA 6.
  • Bikini: Ha volna még időm
  • Queen: Greatest Hits II.
  • Soundgarden: Badmotorfinger
  • Megadeth: Countdown To Extinction
  • Ákos: Új törvény
  • Aurora: Se fájdalom, se félelem

Ez nem sorrend, csupán az évtizedek alapján próbáltam növekvő sorba helyezni őket. Ezek azok, amik jókor találtak meg és azóta is kellemes emlékeket őrzök róluk. A sorban az Aurora a legújabb, 2016-os dupla anyagával képviselteti magát, hiszen több mélypontból sikerült kirángatnia; Ákostól talán nem ez a legjobb nagylemez, de összetételében talán a legütősebb. A Megadethtől már egy populárisabbat választottam (igen, ezen van a Symphony of Destruction is), a Soundgardentől viszont nem az ultrasikeres Superunknownt. Az Illés és a Beatles talán kicsit adja is magát, ahogy az EDDA és a Bikini sem meglepő (bár utóbbitól a Mondd el című, egy évvel korábbit is imádom), a Queentől viszont annyira nem sikerült egyetlen kedvencet találni a sokból, hogy végül maradt a ’80-as, ’90-es évekbeli sikereiket tömörítő válogatás.

Köszönjük a figyelmet!

rocker_affilate_01-851x315.jpg

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönöm. :)

Már az Instagramon is ott vagyunk! - instagram.com/martongabona

A bejegyzés trackback címe:

https://maximumrockandroll.blog.hu/api/trackback/id/tr3215228002