A Cadaveres de Tortugas nyomán alakult székesfehérvári modern groove-os zenekar azok közé tartozik, akik nem szeretnek egy helyben toporogni és mindig ugyanazt csinálni, ebből a szempontból pedig mélységesen egyet tudok érteni velük, nem csoda hát hogy ezt a tavaly óta érvényes új felállással készült és izgalmas vendégekkel tűzdelt EP-t minden másnál jobban vártam már.
Azt persze kéretik nem elfelejteni, hogy tavaly nyáron már kihozott ez az újjáalakult csapat egy kétszámos kislemezt Si(g)ns címmel, a #13 és a Ghost Riders pedig hatalmas dalok, amik ugyanúgy bejöhetnek az Evilution-korszak híveinek is, mint a DeMoralizer vagy a The Fifth House korongok révén őket megismerőknek. Az elsöprő erejű nóták pedig jelesre vizsgázás mellett bizonyították, hogy az új felállás is ugyanannyira életképes, mint bármelyik előző volt. (Már csak a nagylemezt várjuk, srácok!)
De most nem más a témánk, mint ez a vadonatúj rap-metal crossover EP, amit ismert rapper arcok közreműködésével és olyan vendégekkel készítettek, mint például Besnyő Gabriella (Nova Prospect) vagy Lucsányi Milán (Sleepless, Omega Diatribe). Őszinte leszek: egyáltalán nem kenyerem a rap műfaj (kivéve persze Ganxsta Zoliékat meg az N.W.A.-t), de az itt szereplők (Riddler, Beerzebub, Streetroyal) munkássága alapján - aminek szorgosan utánanéztem, biztos ami biztos - cseppnyi félelem sem volt bennem az anyaggal kapcsolatban. (Riddler például a Hortobágy Hardcore Crew egyik új dalában is tolja, méghozzá pofátlanul jól, érdemes csekkolni azt a featuringet.)
Ahogy az eddigi hozzászólásokból levettem, másoknak is átjöttek ezek a kollaborációk (legalábbis a korábban bemutatott Cirkusz és az egészen friss címadó azt mutatják, hogy érdemes volt belevágni a fejszét ebbe a piszkosul kemény fába.) Mert hogy akár elképesztően rosszul is elsülhetett volna a dolgok, viszont hála az égnek, nem így történt. A zene ugyanis elejétől a végéig a Cadaverestől megszokott, mélyre hangolt húzós-zúzós groove metal, időnként iszonyatosan fülbemászó és nagyívű dallamokkal, a különbség csupán annyi, hogy a verzéket most kicsit másképp tolják. Szóval, még ha akarnák, sem tudnák letagadni, ez bizony színtiszta Cada, ebből kifolyólag a hibázási lehetőség esélye is a nullával egyenlő. Ha majd egyszer lesz olyan, hogy ez a zenekar valamit rosszul csinál, én befejezem az írást, annyi szent.
Nehéz a felpakolt dalok közül akárcsak egyetlen kedvencet is választani, hiszen mindegyik ugyanolyan remek, de ha mégis muszáj, hát figyeljetek: engem a Cirkusz és a Karma rántottak be legjobban, de az óriási refrénnel felvértezett címadó és a nyitó Illúzió s bírnak olyan tulajdonságokkal, amik állandó hallgatnivalóvá teszik ezt a középlemezt. Ugyanez elmondható a Seholországról is, de mivel lassan erre is lesz klip, várjátok meg azt és ítéljetek akkor, ha még nem hallottátok volna az EP-t. (Titkon remélem, hogy most sokan nekiálltak kutakodni utána. Nagyon helyes!) A hatodik tétel egy akusztikus rádió verzió a címadó dalból, és kövezzetek meg, de ha nem tudom, hogy ugyanazok készítették, akik az eredetit, simán elhiszem, hogy Kowalsky meg a Vega dalt hallok, de tényleg. Ha így sem kerül rádiókba, tényleg vicc, hogy milyen szűk látókörű országban élünk.
Hangulatos és erőteljes zenei világ, falhoz vágó remek szövegek és tökéletes hangzás jellemzik ezt a hat dalos anyagot, amibe egyszerűen lehetetlen belekötni. Lehet, hogy a fogadtatást illetően voltak kétségeik a srácoknak, de szerintem erre semmi ok. Sőt, simán lehet, hogy egy bizonyos réteg pont emiatt hangolódik rájuk (ajánlom is nekik!), szóval biztos, hogy nem volt hiába ez a kirándulás. Nekünk nagyon bejött, megérdemli a tíz teknőstetemet.
(10/10 PONT)
