"Mi volt előbb, a zene vagy a szenvedés? Azért hallgattam zenét, mert szenvedtem? Vagy azért szenvedtem, mert zenét hallgattam? Az a sok lemez ilyen bús-nyavalygós faszit csinál az emberből?" (Nick Hornby)

A szolgálólány, Ákos, és luxusfeleségek a százegyes szobában | George Orwell: 1984 (Helikon Kiadó, 2020)

2020. május 03. - Blind Man

orwell_full_hzsk.jpg

Kevés olyan könyv van, ami annyira kísértene, mint az 1984. Vagyis hát kísértett volna eddig lenne a helyes kifejezés, ugyanis végre sikerült elejétől végéig elolvasnom, negyedik alkalommal nekifutva, ha beleszámítom a felsorolásba eddigi elvetélt kísérleteimet, melyekből még M.E (Moly Előtt) kettő, Moly-tagként pedig egy volt, s úgy tűnik mind rossz helyen és időben történt. Mivel „majd egyszer” jeligével rendre a közelemben van a könyv, érett már egy újabb próbálkozás, egyik nap pedig annyira felhúztam magam azon, hogy Ákossal ellentétben én még nem jutottam el a százegyes szobába, hogy hirtelen felindulásból nekiszaladtam és – láss csodát – piszkosul beszippantott.

Úgy tűnik tehát, gondolatbűnöm mostanra jutott el arra a szintre, hogy szeresse a Nagy Könyvet, pedig már lassan hét éve, hogy szöget ütött a fejembe, milyen is lehet az a regény, amiről Ákos művész úr énekel, miután egy jellegzetes részt dr. Bőzsöny Ferenc narrációjában hallottam a 2084 koncertfelvételében. (Azóta is várom, hogy egy angyal érkezzen.) (Egyébként szerintem a későbbi 101-es szoba című szerzemény sokkal jobban sikerült és ütősebben lefesti az atmoszférát, de ez csak mellékszál, mint oly sok minden más.) Az elvetélt próbálkozásokat ismerve fogalmam sincs, hogy csúszhatott most ilyen könnyen ez a durván négyszáz oldal, pedig ellenállás soha nem volt bennem. Sőt, korábban még A szolgálólány meséjét is elviseltem, bár azóta is egy hatalmas kérdőjel van bennem Margaret Atwood művével kapcsolatban. (Elvtársak, ezért ne készítsünk filmet/sorozatot könyvből – ha megérkeznek a rajongók, érdemtelenül is piedesztálra emelik, onnantól pedig nincs menekvés.) Tény, hogy az 1984 nélkül nem lenne Szolgálólány sem, de ha már választani kéne, akkor inkább Orwell, ugyanis kevés ennél tökéletesebben megírt, felépített könyvet olvastam eddigi életemben.

Pedig azt hittem, részemről elveszett minden szó, ahogy a Cadaveres zenekarbeli cimboráim is megénekelték annak idején, de erről a regényről lehetetlen nem beszélni. Legfeljebb csak nehéz, nagyon nehéz (copyright by Virág elvtárs), viszont ha már mindent hallottál (nem csak Bonanza Banzai-dalokat) és a filmet is láttad, akkor is maradhat kitárgyalni való dolog. Azt ugyebár – és most megint visszacsatolnék A tanú című filmhez – tudjuk, hogy minden politika és az a gyanús, ami nem gyanús, nem lehet elmenni amellett, hogy ebben az 1949-ben lefestett világban mennyire benne van a jelenkorunk – aki mást állít, azt pedig vigye el a Gondolatrendőrség. A kedvenc szálam ebben a tekintetben Emmanuel Goldstein, a főgonosz zsidó spekuláns (hmm…) és fő műve volt, amiből konkrét részek is szerepelnek a kötetben. Ez az alternatív történelem az egyik elem, amiért azt mondom, hogy az 1984 egy tökéletes könyv. Egyedül az első rész végi kocsmai filozofálgatás volt az, ami nehezebben csúszott, de a lendületet nem törte meg, szükség volt rá az egyébként is pazar, tökéletesre csiszolt mondatok között. Lehet mondani, hogy nehezen indul be a cselekmény, elvégre tele van száraz leírásokkal az első rész, és hogy nem belátható, hova fog kifutni, a második részben úgy megindul, hogy utána szabályosan falja az ember az oldalakat és várja, mi fog történni. Csodálatos, ugyanakkor mégis fura és idegen Winston és Julia – nevezzük így – kapcsolata, mégis helytálló a történetben, hiszen előremozdítja, tolja egészen a végkifejletig, ami pedig a harmadik részben történik, nos… igen, már olvasni is kemény, hát még elképzelni, amit azért tesz a diktatúra, hogy valaki behódoljon. (Plusz baráti árulás, ugyebár.) Különös hely ez a százegyes szoba, biztos vagyok benne, hogy a sajátomban nem is várhatna rám borzalmasabb kínzás, mint Feleségek luxuskivitelben epizódok végtelenített lejátszása, Dancsó Péter kommentárjai és reklámok nélkül.

Szerintem a legutóbbi mondatnál tökéletesebb lezárásra nincs is szükség, bár azért én haragszom Winstonra, amiért megszerette a Nagy Testvért, bár amennyire sejtelmes volt az a mondat, simán tovább gondolható a cselekmény annak irányában, hogy mi van, ha mégsem így tett és csak azt mondta, amit hallani akarnak. De ez már egy másik történet lenne és író legyen a talpán, aki kibontja.

orwell_ertekelo_jpg.jpg

rocker_affilate_01-851x315.jpg

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönöm. :)

Már az Instagramon is ott vagyunk! - instagram.com/butiplayduringtheday

Follow our Facebook page for fresh news and informations here: facebook.com/maximumrockandrollblog

We are also on Instagram, see you there! - instagram.com/butiplayduringtheday

A bejegyzés trackback címe:

https://maximumrockandroll.blog.hu/api/trackback/id/tr8215661100