A magyar filmgyártásnak vannak olyan, a Pokolnál is mélyebb bugyrai (pl. Holnap történt - a rendőr Győzikével, Álom.net, Apám beájulna - utóbbi a luxusfeleség Csősz Boglárkával), melyek joggal merültek a feledés jótékony homályába és kaptak újfent szárnyra az internetes reneszánsznak, valamint Dancsó Péter szaktárs korai munkásságának köszönhetően. Hogy miért vonzódunk hozzájuk bűnös élvezettel, az rejtély, akárcsak Mick Jagger máig pazar teljesítménye, de tény, hogy képtelenség szó nélkül elmenni ezen alkotások mellett. Jelen ismertetőnk tárgya egy igazi ritkaság, melyet már D.P. is bemutatott - igaz, pontatlanul -, csupán VHS-en és persze a YouTube-on hozzáférhető Emberrabló lányok Bíró Icával, az akkor induló Metal Ladyvel és a Pokolgép Metal az ész-korszakos klasszikus felállásával a középpontban, meghintve a rettentően hitvány London Boys duó nevével - akiket (sajnos?) nem sikerült tökéletesen licencelni. Most pedig kapcsoljátok be az öveket és irány a '90-es évtized első durvább kulturális pokoljárása olyan komoly színművészekkel, akik számára nem ez lesz a filmográfia ékköve, annyi szent!

Ennek a mozinak látszólag - és valójában is - faék egyszerűségű története van, melyet a stáblista szerint számos ismert és remek kabaréjelenet valamint filmdialóg szerzője, Kállai István álmodott forgatókönyvvé, a megtekintés során azonban ez erősen megkérdőjeleződik. Ő legfeljebb csak nagyvonalakban járulhatott hozzá a szkripthez, ugyanis a párbeszédek, a dinamika és a történetvezetés sokkal inkább a gyengébb formáját hozó Irigy Hónaljmirigyhez áll közelebb, nem pedig egy már akkor is öreg motorosnak számító alapemberhez. A szerzőgárda talán a Szeszélyes évszakok belterjes stábjával, annak is csapnivaló bohózat-szakosztályával lehetett azonos, de hát bármi is történt, nem bírták eldönteni, konkrétan mikor is játszódik a történet. Ha minden igaz, papíron már megvolt a rendszerváltás (ergo 1989. októberének vége után járunk), időnként mégis becsúszik egy-két elvtárs-bajtárs, ami azért nem a rettenetes utószinkron hibája. (Amiben szegény Kalapács Józsi időnként elveszti megszokott orgánumát, de hát jóvanazúgy, nem?)

A lényeg viszont most jön: rögtön a stáblistával indulunk, melynek aláfestőzenéje minden valószínűség szerint egy London Boys-opus, amire még az utcaseprők is megmozdulnak - ez aztán nem semmi! Ahogy az impresszáriót alakító Tordai Teri által, rettenetes mucsai angol kiejtéssel elővezetett minimális expozíció (ohne felirattal, pedig pont ettől érdekes az in medias res kezdés) sem. Alig pár perc telik el a filmből, máris csökkent néhány ponttal az IQ-szintünk, és erre még rájön az a hirtelen váltás, mikor is a gangos belvárosi társasház egyik zugában Kalapács Józsi és Bíró Ica a Matyi nevű karakterrel - na meg persze a 'géppel - próbálja az Indulj! című dalt. Az előző rendszerből megmaradt, minden lében kanál házmesterné, aki mindig mindent tud (Máthé Erzsi) újfent jártatja a száját a Matyit és húgát (Fruzsi - Sajgál Erika Pálos Zsuzsa hangján) egyedül nevelő Nagypapának (Csákányi László), de ő tehetetlen, hiszen egy jobb próbahelyet legfeljebb pénzért találhatna a banda, abból pedig nem sokat látnak. Egyelőre képtelenek kitörni, úgyhogy Ilona le is lécel, mire Matyi annyira felhúzza magát, hogy rácsapja a lengőajtót. Briliáns mutatvány!

Eközben az Orfeus Koncertirodában egy szál jegy sem maradt a lányszíveket izzító duó bulijára, hiába zaklatják nyakra-főre a szoknyapecér szervezőt (Haumann Péter) és titkárnőjét (Schütz Ila). A jegypénztárak is kiürültek, a sorban álló elégedetlenkedők között pedig ott van a címszereplő tíz lány, akik mindenáron látni akarják kedvencüket. Annyira, hogy elhatározzák - spoiler! - egy előző este látott krimi alapján, hogy elrabolják őket. (Az agytröszt Matyi húga, a miheztartás és a történet kiteljesedése végett.) Miközben a bátyó szerelmi bánatba és mély depresszióba zuhan, viszik is a nehéz legények a Lipótba, holott konkrétan semmi baja nincs, a szerelmi bánat legalábbis nem olyan komoly betegség, ami miatt a magát játszó Rajhona Ádám, Verebély Iván, Bajor Imre és Straub Dezső közé kéne zárni szegényt. Ezalatt megérkezik a technikai személyzet Gergely Róbert és egy afro-amerikai, a magyart igen érdekesen beszélő figura képében, a csajok pedig sikeresen el is rabolják őket. Véletlenül persze, hiszen ez egy egész délutánt átölelő bohózat, alternatív valóság, "nyilván nem" ismerik fel a klipekben ezerszer látott bálványaikat, basszus... No comment!

A technikusok (ví ár teknicsölsz, mondják) sehogy nem bírják megértetni a lányokkal a helyzetet, ahogy azok sem realizálják, hiszen annyira, de annyira hasonlít ez a két tag a valódiakra, hogy fel sem tűnik a különbség. A tényállás annyi, hogy a koncertirodának meg lett üzenve, miszerint a "zenekar" késik pár napot, de a személyzetet előreküldték. Persze ez a részeges tolmács (Kibédi Ervin, akin valóban látszik az alkoholos befolyásoltság és a szerep átélésének teljes hiánya) miatt nem derült ki a szervezők számára, mondjuk a nézőnek sem árt agyban sakkozni egy kicsit a cselekményt illetően - már ha bír, annyira gyorsan követik egymást a random képsorok: Matyi kórust alakít az elmebetegekből, Bíró Ica divatbemutatón lép fel, ahol Antal Imre a műsorvezető, a csajok körüludvarolják az elrabolt technikusokat, eldurran pár ócska poénszerűség, mindenáron bevetnek egy nyolcéves kislányt és még sorolhatnánk. A film egyetlen jó tulajdonsága, hogy nagyon patent fiatal lánykákkal van tele, és azért a Pokolgép muzsikája sem utolsó, kár, hogy egyfolytában ugyanaz a szám csendül fel. (A véletlenszerű pillanatok sorát bővítendő Esztergályos Cecília is felbukkan, mint wannabe dalos pacsirta.)

Abban a hiszemben, hogy útközben köddé vált a zenekar, Orfeusék mozgósítják a rendőrséget, és a Nagypapa zsarolását követően Matyit egy afro békepap - akit csak úgy felszednek az utcán - társaságában bevetik a sajtó előtt, mint LB és a túlképzett újságíróknak nyilván nem tűnik fel az átverés, igaz, egy pillanatig valamelyikük a gyanakvás halvány szikráját villantja fel, sehová nem fut ki ez a szál sem. Bármely ügyeletes haknisztár jobban tátog az alkalmi formációnál, mégis hihető a dolog, olajozottan megy minden. A házmesterné mégis megneszeli, hogy valami nem stimmel, úgyhogy a rendőrség most az egyszer hasznát is veszi a folyamatos spicliskedésnek, ki is száll egy fél TEK-nyi kommandós egység, ilyet pedig még a legkomolyabb akciófilmben sem látni, nemhogy a Kádár-kor utáni Magyarországon! Hiába minden, csupán egy borzalmasan túlexponált robbanást kapunk és Balázs Péter sem zendít rá A nagy ho-ho-ho-horgász introjára, hiszen rablók és túszok sehol. Vázlatosan a lényeg, hogy a láthatóan nem London Boysra érkezett rockerek tombolnak egyet Pokolgépékre, a zenekar megkapja a kiugrási lehetőséget és a minden lényeges szereplőt felvonultató zárójelenetig meghallgathatjuk a vezérdalt még vagy tízszer, annál pedig kevés pszichedelikusabb kép létezik, mint mikor Schütz Ila és Haumann Péter Metal Ladyre ropja. Ilyenkor tényleg nem kellenek drogok...

Semmiképpen nem mondanám jelentős alkotásnak az Emberrabló lányokat, de egyszer azért meg lehet nézni. (Annyi elég is.) Poénból mindenképpen, bár lehet, hogy túlzottan is agysejtpusztító hatást gyakorol, ennyi kockázat egy életben egyszer bőven belefér. A rangos színészek nyilván nem erről a moziról azonosíthatóak, nívós filmlistájuk meglehetősen sötét foltja mégis érdekes és maradandó élmény az igazi trash-élményre vágyóknak, metalosoknak pedig mindenképpen kötelező - ha másért nem is, a klasszikus Pokolgép szerepeltetése (és a szemrevaló lányok) miatt biztosan.

(A képek forrása Bíró Ica Facebook-oldala és a film introja.)