Még anno, a ’90-es évek közepén Paksi Endre létrehozta a Wellington zenekart, mely a frontember anyazenekarától, az Ossian-tól merőben eltérő muzsikát, konkrétan progresszív dallamrockot játszott. Aztán 1998-ban újjáéledt az Ossian, és a fent említett másik zenekar akkori és mai napig megmaradt rajongói évek óta reménykednek egy újjáegyesülésben (angolosoknak: reunion) és friss lemezben.

Nos, ha nem is Wellington néven, de olyan korong született Az igazi szabadság képében, aminek hallgatása során bizonyára elismerően bólogatnak A döntő lépés – Szabadon – Végtelen dal trió lelkes hívei és hallgatói. A tavaly megjelent, azóta pedig dupla platina státuszt elért Fényárban és Félhomályban című Ossian-lemezt követően sem állt le a Paksi-Rubcsics szerzőpáros, 11 hónap alatt 11 dalt hoztak össze és már előzetesen elhintették, hogy a korábbi anyagokhoz képest merőben mást akarnak.

Szóba került az is, hogy Paksi Endre szólóalbumként adja majd ki Az igazi szabadságot, végül mégis a zenekar neve alatt jött ki, megmutatva, hogy (akár) évről-évre képesek megújulni és meglepetéseket okozni. Meglepetés alatt ez esetben a kórusok felbukkanását és a billentyűs hangszerek nagyobb mértékű alkalmazását, a folkos, szimfonikus, sőt helyenként populáris hatásokat, illetve az inkább hard rock, mint heavy/power/speed metal felé tendáló zenei irányt – nem kevés akusztikussággal – is.

Visszakanyarodva az előző évekre: tavaly, amikor is 30. életévébe lépett a zenekar, a pazar 21. stúdióalbummal és jubileumi koncerttel ünnepeltek, az év során pedig több korábbi lemez is arany-, illetve platinastátuszt ért el, többek között A Lélek Hangja és az Az lesz a Győztes is, a szeptemberi nagykoncert tiszteletére megjelent 30 év legszebb balladái című válogatással egyetemben. Nem véletlenül említem ezeket a korongokat, ugyanis aki inkább a balladásabb típusú nótákért és az olyanokért lelkesedik, mint az ott felbukkanó Többet ér mindennél, A Bátrakért, Nincs menekvés, Az Egyetlen, A Küldetés, az Asszony feketében, netalántán a Végállomás Motel, A Tél Hercegnője, albumok szempontjából pedig a Kitörés – Emberi dolgok – Keresztút tengely, annak ez a korong biztos hatalmas kedvence lesz!

A friss korong ugyanis főként ezek nyomán halad és rengeteg hallgatást, nem kis befogadó készséget igényel. A klasszikus LP-hosszúságú lemez 11 dala között ezúttal – legalábbis az előző kettőhöz hasonlóan – nem találunk instrumentális tételt, ízlelgetni való tempósabbakat és líraiabbakat, különlegesebbeket annál inkább. Az igazi szabadság nyitó riffje némileg A Sátán képében című klasszikust idézi, és mondható tipikus Ossian dalnak, azonban már előrevetíti a változást, amit az album képvisel – a szövegvilága is inkább elgondolkodtató és kicsit sem direkt. A Célszemély egy harapós tétel, csak sokkal „puhább”, mint a korábbi hozzá hasonló dalok, a nyolcvanas-kilencvenes évek megmondós metal-himnuszai, azonban klasszikus értelemben vett igazi rocksláger, az egyik legemlékezetesebb dal.

Szintén kedvenccé vált nálam A Szerencse Angyala, mely az első leginkább Ossian-tól eltérő jellegű dal, gondolok itt a „Fáj a szíved, nagyon fáj…” kezdetű refrénre, mely engem inkább valamilyen magyar nótára emlékeztet, de ez csak az én hülyeségem, elnézést! Sem a régi klasszikus, sem pedig az újkori balladák egyikéhez sem hasonlítható az akusztikus Köd előtted, köd mögötted, ezért is lóg ki annyira számomra a képből, de sebaj, hiszen az Ébredj fel című nótával kicsit visszarázódhatunk a tempósabb világba, Paulo Coelho-nagydíjra érdemes szövege azonban kissé furcsán hat – legalábbis elsőre, azután pedig orvul mászik bele az ember fülébe, és nehezen költözik ki onnan.

Az Ahol a szürkeség véget ér – melyet elsőként tettek közzé – egy kimondottan balladásabb, folkosabb „blokkot” vezet be, melyből talán a Vigyázz a szívemre és a záró Végső menedék lóg csak ki egy kissé. Előbbi egy rendkívül „slágeres” tétel – a szó legnemesebb értelmében, persze – , utóbbi pedig kiváló lezárása a korongnak, akár egy utazás végén való megérkezés a hőn áhított célunkhoz.

A tegnap tüzében blues-os kezdése az egyik legmeglepőbb húzás ezen a lemezen, ám súlyosbodó zenei-szövegi ellentéte a legkiemelkedőbb tételek közé emeli, többet nem is érdemes róla mondani, csupán annyit, hogy kötelező hallgatnivaló. A Szememben, mint egy tükörben című dal társszerzője a Tales Of Evening zenekar billentyűs-zeneszerzője, (sőt szövegírója is!) Ádám Attila volt, talán pont ezért is különleges ez a dal. A Harangok leginkább a folk-rock kategóriába, műfajba sorolható be, monumentális refrénje pedig emlékezetessé teszi, a már említett zárótétel – mely szintén tipikusnak mondható – pedig kiválóan zárja be a kört.

Új utakat jár be a zenekar ezzel a produktummal, és valószínűleg lesznek olyanok, akiknek – hozzám hasonlóan – kissé fájdalmas lesz megbarátkozni az újdonságokkal, de egyeseknek lehet, hogy pont ez fogja elnyerni a tetszését. Egyébként bízom benne, hogy a tavalyi 30 éves jubileumi koncert felvétele valamilyen formában (minimum CD-n, ugyanis DVD-felvétel ezúttal tudtommal nem volt) napvilágot lát, és hogy most egy időre pihentetik az albumok készítését. A következő korong bőven ráérne megjelenni mondjuk 2019-ben, ha egyáltalán lesz még létjogosultsága akkor ennek az egésznek… Én titkon reménykedem benne, várjuk ki a végét! Nálam még mindig "csak" 8 pontot ér nálam ez a lemez, pillanatnyilag is próbálom „jóra hallgatni”, lehet hogy pár hét múlva már másképp fogok gondolkodni róla…

Emlékezetes dalok: Célszemély, A szerencse angyala, Ébredj fel, A tegnap tüzében, Harangok

Felejthető dalok: Köd előtted, köd mögötted, Ahol a szürkeség véget ér

Pontszám: 8/10

Dalok:

(Kép forrása: Paksi Endre idézetek Facebook-oldal)