Négy évet kellett várni a Salvus új albumára, és az előző, Lélektartó című korong óta eltelt időben már kijött néhány tétel, amolyan előzetesként, amik közül a Baráttal a 2019-es A Dal című műsort is megjárták, gondolom az Irtás legbefogadhatóbb, könnyen megjegyezhető, hamar együtt éneklős darabjával szereztek még maguknak jó pár kedvelőt. Bevallom őszintén, az előző anyagot nehezen tudtam megemészteni, pedig világos, hogy amit ezek a srácok művelnek: világszínvonal, csak - sajnos - magyarul. A zene persze minden létező ízében jó értelemben véve nyugati, megannyi markáns hatással, viszont csavaros észjárásra utaló, tekervényes magyar szövegekkel, amiknek hallatán, olvastán hevesebben dobban az értő magyar emberek szíve.

A tévés megmutatkozás remélhetőleg hozzásegítette a srácokat ahhoz, hogy egy szélesebb réteget maguk mellé állítsanak, ugyanis - főleg az Irtás meghallgatása után - bátran és büszkén állíthatom: teljes mértékben megérdemlik. Annak ellenére, hogy keresve is nehéz találni hasonló bandát, mármint olyanokat, akik egy nagyobb közönség részére rabul ejtő dallamok segítségével fogyaszthatóvá varázsolják a thrash és a progresszív metalt, ha kell megcsavarják, de úgy, hogy égnek áll a haj, kikerekedik a szem és könnybe lábad a szem, akárcsak a tekervényes észjárásról árulkodó magyar szövegeket hallva. Ha mégis mondani kéne egy kortárs hazai bandát, hát legyen mondjuk az Ørdøg, akik habár szellősebb zenei világot építettek fel a Sötétanyaggal, cseppet mégis hasonlítanak a Salvushoz, legalábbis én így gondolom. Ezen srácok szövegvilága nem éppen irodalmi, a sorok mégis bátran olvashatóak és értelmezhetőek költeményekként, új megközelítést elérve ezzel. Igaz, hogy helyenként a kelleténél többnek tűnhet a gondolat, sűrűbbeknek a sorok, de akkora arculcsapásokat kapunk szinte pillanatonként, hogy nehéz belőlük felocsúdni.

Nehezen emészthető és rengeteg figyelmet igénylő, mégis hibamentes dalcsokor a harmadik Salvus-anyag. Az elsőtől az utolsó pillanatig izgalomban tart és odaszegez a hangszórók mellé és hosszútávon sem hagy békén. Dalokat nem igazán szeretnék kiemelni (bár lentebb listáztam a kedvenceimet), hiszen a színvonal végig egységes, amiben közrejátszik a csodálatos hangkép is, ezzel az év eddigi legjobb megszólalású hazai lemezévé emelve az Irtást. Baromira érződik, hogy nem volt hiába az a négy év várakozás, itt bizony minden egyes nóta maximálisan oda lett pakolva, a srácok kirobbanó formában zúznak, Pötörke Zoltán énekes pedig egyszer valósággal szárnyal a dallamokkal, másszor legyalulja a fejedet, ahogy hallgatod. Próbálhatnék belekötni ebbe a lemezbe, de nem tudok - le a kalappal srácok, hetekig nem fog kirepülni a lejátszóból!

Dalok:

1. Istenféltő
2. Áruló
3. Barát
4. Mindenki ártatlan
5. Késve ébredő
6. Késve gyászoló
7. Szakadék köztünk
8. Erdő
9. Rohanó vizeken

Szerintem a legjobb dalok: Istenféltő, Áruló, Barát, Mindenki ártatlan, Késve ébredő, Erdő, Rohanó vizeken

Pontszám: 10/10 - felesleges ragozni, ez valódi mestermű - méghozzá az anyanyelvünkön -, megérte ennyit várni rá!