Úgy érzem most magamat ezzel az ajánlóval kapcsolatban, mint ahogyan az Irigy Hónaljmirigy a paródiáival: boldog-boldogtalan tollhegyére tűzte már - nem sokkal a megjelenést követően - én pedig majd' 5 hónappal később kapcsolok, (és verem a fejemet a falba...) hogy "eddig még miért nem emlékeztem meg erről az albumról?!"

A februári Hammerworld magazin mellékleteként napvilágot látott, második Ørdøg-nagylemezt már a hivatalos megjelenés előtti, spotifyos premiert követően megszerettem, amikor pedig végre fizikai formában is megkaparinthattam, több mint egy hónapig szinte mást sem hallgattam egyfolytában... Figyelem, rendkívül ragadós és szerethető lett ez a vártnál azért vidámabb Sötétanyag!

Engem nagyon nehéz kilóra megvenni, ennek a lemeznek azonban mindez nagyon is sikerült. Kétségtelenül az év egyik - ha nem a legjobb! - lemezét szállította le a zenekar, akik 2014-ben szinte a semmiből bukkantak fel, Tíz fekete dal című, szintén hasonlóan remek színvonalon mozgó debütáló albumukkal. Vörös András, a banda frontembere és szövegírója valamit nagyon tud: szövegeit meglepő irodalmi mélységgel, igényességgel rendelkeznek, tudatosan reflektálnak a mai magyar valóságra és nem kerülik el a klasszikus irodalomra (a 100x100000 c. dalban például részletek hangzanak el a 100 év magány című regényből, de ott volt már az előző lemez Örkény-egypercese is), művészetekre való utalásokat és a szólások kifacsarását, szóképek átfestését sem.

Ami az előző album esetében nem sikerült, azt itt most teljesítették: írtak egy minden pálmát vivő slágert, mégpedig a Keringő képében, de ugyanerre a címre pályázhat az epikus 100x100000 is, vagy egyik személyes kedvencem, a nyitó Mintha. Ezt a lemezt nem lehet csak úgy, háttérzeneként hallgatni, nagyon is oda kell rá figyelni. Mikor végre elejétől a végéig lepörgettem a CD-t, azon kaptam magam, hogy mindent félreteszek a környezetemben és csak Vörös András jobbnál jobb szövegeire szegezem tekintetemet és füleimet, melyekben tetten érhető többek között a Kispál és a Borz (Fényhozó), a Black-Out (szintén a Fényhozót említeném), (főként a Kowalsky meg a Vegából ismert Kowa) az Isten Háta Mögött, de a legendás Hobo hatása is. 

A középtempós, groove-os Mintha a lehető legkiválóbb indítás, amit csak el tud képzelni az ember: megadja a kezdőlökést, azonnal beránt. Ezek után persze joggal számíthatnák hasonló folytatásra, ám szó sincs minderről: a Paradise Lost-, Soundgarden- és Alice In Chains-hatásokat, valamint Kispál és Black-Out parafrázisokat magában rejtő Fényhozó egy igazán - persze a szó legnemesebb értelmében - borult tétel, amit kitűnően ellensúlyoz a Keringő. Ez a dal, úgy ahogy van, zseniális és tökéletes: frontemberünk mellett hallhatjuk benne a mezőkövesdi Szent Imre Általános Iskola énekkarának tagjaiból álló gyermekkórusát, valamint egy klasszikussá válásért kiáltó idézet-ferdítést is - “piros alma, anya rág”. Az Oscar-díjas Mindenki című film sikerén felbuzdulva (itt is, ott is gyerekkórus...) én a Magyar Rádió helyében rotációban játszanám a dalt, de hát még nem vagyok zenei szerkesztő a Petőfinél, és úgy tűnik, ilyen ízlésvilággal nem is leszek egyhamar...! Visszatérve a lemez legslágeresebb tételére: varázslatos egységet alkot a zene és a szöveg, mondókák, karácsonyi énekek, a gyermekkor világából emlékeinkben megragadt versek, illetve az angyalian éneklő gyermekkórus valami olyat hoznak létre, amit az elmúlt évtizedben magyar (rock)zenekarnak nem igazán sikerült, ez pedig mindenképpen figyelemre- és dicséretreméltó!

A felvezetőként bemutatott Államtitkár, melynek szövegéhez Horváth Viktor költő, egyetemi tanár egyik példaversének feldolgozása, továbbgondolása.

Vörös András így nyilatkozott a szövegről: "Ez az egyetlen dal, aminek nem csak én írtam a szövegét. Létezik egy Horváth Viktor nevű pécsi író, aki az egyetemen irodalmat oktat, és aki persze legalább annyira punk, mint professzor. Szóval neki van egy verstan tankönyve, aminek az a címe, hogy A vers ellenforradalma. Az Államtitkár első versszaka egy úgynevezett példaversként szerepel ebben a kiadványban. Nem kell, hogy bármi értelme legyen az ilyeneknek, ne az értelmét keresd. Az a funkciója, hogy a szótaghosszúságok és rövidségek miatt skandáld magadban sokat, és akkor rögzül a versláb. De én annyira röhögtem, mikor olvastam, hogy mondtam a Viktornak, hogy ezt nekem el kell vinnem, és rá kell raknom egy metal számra, mert annyira abszurd ez a dolog, hogy pont odaillik."

A fele tréfa című tétel legalább annyira ütős, mint bármelyik azt megelőző, bár méltatlanul hanyagolják egyéb ajánlók, pedig hasonlóan játékos-húzós, csupán annyi lehet vele a "baj", hogy középtájon helyezkedik el, ami szerintem soha nem szerencsés egyetlen lemez esetében sem, hiszen - ahogy magamon is észrevettem - ezekre a tételekre emlékszik később legkevésbé az ember. Itt azonban persze nem így van, hiszen ez nem egy szokványos, vagy éppen egyszerű album.

A nyakamat merném tenni rá, hogy ez a dal előbb-utóbb kinövi majd magát és felfedezik azok is, akik nem a mainstream, hanem inkább a trash, illetve glam világában mozognak. A címben szereplő matematikai művelet eredménye pontosan tízmilliárd - éppen annyi, ahányan ebben az országban lakunk. Így persze nem nehéz a dalból kihallani magunkat, hazánk jelenlegi állapotát, melyet alátámaszt a kissé szájbarágós, ám kimondottan megrendítő narráció: Gabriel García Márquez sorait Surányi Miklós olvassa fel, akárcsak egy író-olvasó találkozón.

Egy ilyen tétel után nem kicsit nehéz szemöldököt felvonva, esetleg másképpen figyelni az album hátralévő részét. Szerencsére a korong utolsó harmada sem nyújt unalmas pillanatokat... a soron következő Lángolj például a lemez legsötétebb tétele - mind zeneileg, mind szövegileg egyaránt. Az Óriás leszel József Attila-utalásai (Altató c. vers) is nagyon hatásosak, ebben a dalban a fanyalgók is megkapják a magukét, mégsem érzem úgy, hogy jóra kéne hallgatni. Egyszerűen már jónak készült.

Az elsőként kihozott, klippel megtámogatott Sátántangó (khm, Krasznahorkai László és Tarr Béla is meg lett szólítva...!) is ütős, könnyed, slágeres téma a '90-es évek hatásaival, ám fura módon mégis a korong végére került. Kár érte, ezután még legalább egy dal simán elférhetne, de sajnos nem így történt.

Mindent összegezve, egy - véleményem szerint - hibátlan album született, jó eséllyel válhat belőle 2017 egyik legnagyobb hazai kedvence. Itt jegyezném meg, hogy személyes listámon pillanatnyilag is első helyen áll, megjelenése óta. Nem nagyon hallottam még idén ehhez hasonló, érett és lehengerlő munkát, talán csak a Slowmesh Something New című korongját tudnám ebbe a kategóriába sorolni. Hatalmas kalaplengetés jár a zenekarnak, ez pedig egy vérbeli 10 pontos lemez!

Úgy gondolom, nem érdemes az időt pazarolni azzal, hogy leírom a kiemelkedő, emlékezetes dalokat, hiszen mindegyik az. Lehet, hogy némelyik kicsit nehezebben adja magát, de majd jóra hallgatod...!

Dalok:

Pontszám: 10/10