Mi újat lehetne még elmondani egy olyan zenekarról, ami - ha egy kis szünettel is, de - gyakorlatilag közel három és fél évtizede jelen van a hazai zenei életben? Annak ellenére, hogy dalaikat nem nyomják napi szinten a rádiók és a bulvármédiában sem olvasni róluk semmi kínosat, rendelkeznek egy stabil és nem is kisszámú rajongó/követőtáborral. Dalaikkal ezreket szólítanak meg, soraik pedig általános- és középiskolai tablóktól kezdve esküvői meghívókon át testrészeket díszítő, örök mementóként vésetnek fel az utókor számára. Meg kell hagyni, hogy ez - főként a hazai - rock/metal színtéren egészen egyedülálló. Az Ossian menetelése - különösen az 1998-as újraindulást követően - példátlan, főként a 2013-as A Tűz jegyében album óta. Minderre rátett még egy lapáttal a két évvel későbbi Lélekerő, majd a Fényárban és Félhomályban is. A sikerszéria igazi kimaxolása valahol itt kezdődött: még 2016-ban kijött egy masszív balladás válogatás, ami tavaly kapott hasonlóan fajsúlyos folytatást; a 2017-es Az igazi szabadság album pedig talán az Ossian történetének legsikeresebbje lett. Persze tudjuk, hogy "a számok nem számítanak", de hát a mai világban ilyen kiemelkedő eredményt elérni nem kis teljesítmény.

A történet persze nem ér véget itt: tavaly hármas jubileumot ünnepelt a zenekar - az Acélszív album 30, a Paksi-Rubcsics szerzőpáros együttműködése 20, a zenekar frontembere pedig 60 éves lett. Születésnapjának apropóján jelent meg az Egyek vagyunk című tribute anyag, rajta 18 zenekar különleges Ossian-feldolgozásaival (erről ITT írtunk) ami valósággal az egekig repítette a csapatot, majd erre jött még egy közel teltházas tripla jubileumi koncert, aztán kezdődhetett a munka az új albumon. Ennyi energia elosztása, belefektetése és ilyen magas szintű kamatoztatása maga a csoda. Nem véletlen hát, hogy aktuális sorlemezük, ami már a huszonharmadik - az elmúlt négy évben készült korongok valódi esszenciája lett.

A 2013-as album, A Tűz jegyében mindenképpen egy új irány nyitánya volt, számtalan másik kaput nyitott meg a zenekar előtt. (Meg kell mondjam, számomra az a lemez az igazi etalon.) Míg azon a korongon több harapós, ikergitáros, mega-kórusos metaltéma is helyet kapott, a Lélekerőre keresztelt folytatásra már több jutott a középtempós, sokkal inkább a finom, emberi dolgokat hangsúlyozó lírai vonalból - nem csoda, hogy az Ahányszor látlak, a Barát, és például a Visszajövök lettek a legsikeresebb és legemlékezetesebb darabok. (Pedig ott van még a Hajt a szív, a Lélekerő és a Búcsú is...) A Fényárban és Félhomályban remekül vitte tovább az előző két album vonalát, összekombinálva azok minden erősségét és megvillantva a zenekar arcai közül a lehető legtöbbet. Talán annyi "nagy" nótát nem termelt ki, de tele van jobbnál jobb, veretes és lendületes témákkal, ezek mégis egy kicsit eltörpültek a himnikus, Barátra hajazó Soha nem lehet és a balladás vonalat erősítő Régi láng mellett.

A majdnem-Paksi Endre-szólólemez Az igazi szabadságra jutott talán a legtöbb harmónia, tiszta dallam és érzelem, ám az alapvetően líraibbra vett környezet, hangulat nem hogy eltántorította volna a Rock katonáit, inkább csak növelte táborukat. Lehet, hogy elhagytak százak, de jöttek ezrek és a 2017-es év egyik legnagyobb példányszámban eladott albumává tették a különleges dalcsokrot. Rendre akadnak, akik hiányolják a nyersességet egy-egy új Ossian anyag kapcsán. Bár magam is bevallottan közéjük tartozom, azt azért belátom, hogy egy Ítéletnap, esetleg Rock katonái-folytatás elkészítése a zenekar részéről kizárt, sőt lehet, hogy még nevetséges is lenne, de ez így is van jól. Ahogy az sem mondható el, hogy minden lemezük egyforma lenne - mind A Tűz jegyében, mind a Lélekerő valami új kezdete volt, ahogy később Az igazi szabadság is - most pedig ilyen A Reményhozó. Ha röviden kéne összefoglalni, azt mondanám: a 2013 és 2017 között készült lemezek esszenciája némi új ízzel, amit csak az Ossian tud Magyarországon.

Tulajdonképpen az Ez jár nekem és a bónuszként felkerült Hatvanszor foglalják keretbe az albumot. Míg előbbi egy remek indítóként szolgáló, veretes metaltéma napjainkra reflektáló zseniális szöveggel, utóbbi Az igazi szabadság vonalán haladó tétel, mely tavaly Endre születésnapi dala volt és itt kell hozzátennem, hogy a koncertverziója talán még ütősebb is! Annak ellenére, hogy nehezen barátkoztam meg a két évvel ezelőtti anyaggal, mostanában már csak azt viszem le a kocsiba, szóval sikerült jóra hallgatni, de azért bíztam benne, hogy a folytatás csak nyomokban fog hasonló elemeket tartalmazni - és így is lett. Kiváló biztosíték erre a Hangzavarban a Harmóniát, ami akár egy új Ossian-himnusz is lehet, hiszen legalább annyira erős, mint a Hajt a szív, a Mind itt vagyunk vagy a Soha nem lehet. De említhetném még a Célszemélyt, vagy a Végső menedéket is, amikről az előző album esetében hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig remek darabok.

Egy ízléses videoklip kíséretében már nőnap óta hallgatható a Gyönyörű Bolond, ami rendre elképesztő számokat hoz, de ez nem csoda: Endre egyik legszemélyesebb dalában sokan magunkra, esetleg másokra is ráismerünk, a szokatlan, de mégis csodálatos hangszerelési megoldások karöltve az optimista, örömkönnyeket elővarázsoló szöveggel bevált receptnek bizonyultak. A rögtön ható, remek középtempós dalok sorát erősíti még a Megjártam Mennyet és Poklot, az Ünnepeld Velem, és a Lássam igazán is, de az album másik balladája (Örökké az leszel) is tempós refrénnel lett felvértezve. A címadó dal az egyik legizgalmasabb, főként mert arról szól, hogy a szerző mindenáron meg akarja írni a Tökéletes Dalt, s ha ez nem sikerül, a Dal írja meg őt. Nekem a Gyönyörű Bolond és a Szerelem Könyve mellett a legnagyobb kedvencem lett, telitalálat.

Szintén a zenekar metalosabb arcát mutatja a Szembesítés, valamint az instrumentális Elán is. Mondjuk erre el tudtam volna képzelni egy szöveget is, annyira erős, de így sincs hiányérzetem. Ahogy a két évvel ezelőtti Tegnap tüzében Villon Ellentétek című költeményét idézte számomra, úgy a záró Körforgás a József Attila-féle Tiszta szívvel vonalát örökíti tovább. A meglehetősen különleges tétel minden bizonnyal a mélyebb érzésű hallgatóság számára lesz kedves. Habár nagyon vékony határmezsgyén mozog, mégsem válik önparódiává, sokkal inkább egy új színt villant fel, ami becsülendő.

Mint minden Ossian-album, A Reményhozó is egy újabb mérföldkő a zenekar történetében, 12+1 dalnyi lélekmelengető, szívből jövő és szívet melengető, erőt adó valóságos csoda - annak ellenére, hogy egészben nézve talán komorabb hangvételű, mint elődei. A retro-rajongók pedig mind vinylen, mind kazettán begyűjthetik a CD mellé, aki pedig igazán tudni akarja, hogy mi az az Ossian-érzés, csapjon le még idejében a tavaly szeptemberi koncertet tartalmazó limitált box maradékára is, érdemes - ennél jobb koncertanyagot aligha láttam/hallottam az elmúlt durván egy évtizedben!

Dalok:

Szerintem a legjobb dalok: Ez jár nekem, Hangzavarban a Harmóniát, Gyönyörű Bolond, A Reményhozó, Szembesítés, Ünnepeld velem, A Szerelem Könyve, Körforgás

Pontszám: 10/10