A ’90-es években indult Dying Wish minden kétséget kizáróan hazánk egyik legerősebb zenekara, a színtér legkiválóbb modern melodikus death / thrash metal bandája, akik ezúttal második alkalommal jelentkeznek magyar nyelvű anyaggal. A 2016-os, elejétől végéig remek Tükörország című anyag folytatása az októberi HammerWorld magazin mellékleteként is elérhető Üvöltő sötét, ami habár nem éppen annyira jó értelemben vett slágeres dalcsokor, mint elődje, így is szokatlan erővel támad és olyan dallamokat vonultat fel, amik hosszú időre beköltöznek az ember fejébe, fülébe. Szóval a „Kovács Ákos meets technikás, valódi metal” történet folytatódik…
Ami azt illeti, a Dying Wishnél is majdnem fellépett a Tool-effektus, ugyanis előző albumukra tizenegy évet kellett várni, de ha azt mondom, teljes mértékben megérte a több mint évtizednyi várakozás, akkor nem túlzok. A Tükörország, mint első magyar nyelvű anyag részükről több volt, mint meggyőző, és habár elsőre furcsán hatottak az anyanyelvünkön megszólaló dalok, hamar sikerült megszeretnem őket. Semmivel össze nem téveszthető karakterű és megszólalású, egy jobb világban rádiókba való slágerességgel készült dalok tömkelege volt az album, amit a mai napig rengeteget hallgattam, de mivel most itt az Üvöltő sötét, megérkezett a váltótárs.
Ezúttal nyolc új dalt kapunk egy hangulatos Intro és Outro közé ágyazva, valamint a nyolcadik helyen egy instrumentális tétellel megfűszerezve. Ahogy már megszokhattuk, a zenei világ nem más, mint a technikás modern melodikus death / thrash metal, amit ezeknél a srácoknál senki nem művel jobban itthon, az is biztos. A falrengető hangzásnak köszönhetően minden hangszer tökéletesen a helyén van, az énekdallamok hasítanak és hát többségük olyan elemi erővel támad, hogy két hallgatás után már ki sem költözik a fülből. A gyönyörű billentyűfutamok minderre csak rátesznek egy lapáttal (tökéletes példa a Kettészakítom című szerzemény, ami talán a legerősebb a sorban), nem beszélve arról, hogy nagyságrendekkel befogadhatóbbá teszik az egész muzsikát olyanok számára is, akik nem kimondottan melo-death fogyasztók. Lehet, hogy a nyitó Árnyékvilágból lehetett volna faragni, ami a játékidőt illeti, epikussága mégis a legjobb dalok sorába emeli, szóval kár a hosszúságon pattogni, kellően beránt ebbe a világba, amire a Mennyből a Pokolba csak még jobban ráerősít, igaz, ezt a tételt annyira nem sikerült megszeretni a túlságosan is sok szájbarágós utalás miatt, pedig a tempó nagyon ott van a szeren. A Szilánkok és a címadó Üvöltő sötét nagyon húzósak, abban a bizonyos „jobb világban” egyenes utat jelentenének a világsztárság felé, ahogy az abszolút „sláger” Kettészakítom is, ami az előző album Fohászához hasonlóan hatalmas refrénnel támad, az ember pedig akarva-akaratlanul is visszalépteti lejátszóját erre a remekműre. (Ha esetleg hallgatnak rám a srácok, összehoznak rá egy klipet…) A vendégzenészekkel felvett Wishtrumental egy király zenei tétel, amire még jó is, hogy nem készült szöveg, nagyon jól illeszkedik a környezetbe így, csupaszon is. Újabb ragyogó tétel a záró Álarc, amiből végül az Outro-hoz jutunk el.
Csupán 38 perc, de mégis az év egyik legütősebb hazai albuma az Üvöltő sötét, ami elődjéhez hasonlóan hosszú évekre beírja magát a magyar metal történetébe.
Szerintem a legjobb dalok: Árnyékvilág, Szilánkok, Üvöltő sötét, Kettészakítom, Álarc
Pontszám: 9/10 – minden tekintetben az év egyik legerősebb albumát kaptuk a zenekartól. Reméljük, a folytatás is hasonló idősávon belül készül el és nem kell rá rengeteget várni, mint a Tükörországra.
