Bemutatkozó írásuk szerint a diósdi Factory Street zenekar két gitár, dob, basszus, ének felállásban játszik hard rock stílusú dalokat. A bandát két diósdi testvér (Bognár Gábor – gitár, Bognár Zoltán – dob) alapította 2017-ben a szintén helybéli Nánási Kristóf (szólógitár) bevonásával, majd rövid időn belül bővült a csapat az érdi Tóth „Teddy” Csaba (basszusgitár) személyével. Ezt követően közel másfél évig kereste a csapat az énekesét több jelentkezőt kipróbálva. Végül 2019 februárban csatlakozott a csapathoz Weisz Péter (ének) Szigethalomról.
Az így stabilizálódott felállás néhány hónapon belül már havi rendszerességgel koncertezni kezdett, majd a repertoárt ütemesen bővítve a zenekar kialakította saját stílusát előbb egyedi feldolgozások majd saját szerzemények formájában. Alig egy év közös munka után a banda 2020 február végén rögzítette három számos bemutatkozó kislemezét Soha ne add fel címmel. A címadó dal egy motivációs, energiaadó szerzemény, amire most mindenkinek nagyon nagy szüksége van. Az Elég pedig a sokaknak ma rémálommá vált mindennapjaira egy válasz, egy kiáltás a feszültség levezetésére. A bemutatkozó anyag az FS nóták mellett tartalmaz egy feldolgozás dalt is, mely Csemer Boglárka "Boggie" Parfüm című dalának Factory Street féle hard rock változata, amely azt az üzenetet hordozza, hogy minden nehézség ellenére a természet ébred: itt a tavasz! A dalhoz a lemez felvétel során videoklip is készült, a másik két dal pedig szöveges animáció formájában jelent meg a közösségi média felületeken.