Legutóbb 2015 őszén jelentkezett új nagylemezzel a Dilis Robotok csapata, azt leszámítva pedig még valamikor két éve volt egy akusztikus feldolgozás-EP, szóval tényleg elég sok idő telt el a legutóbbi produkció óta, ami különösen többnek tűnhet a hozzám hasonlók számára, akik stabilan követik a bandát és kiemelten szeretik, amit kedvencük csinál. A nemrég megjelent Pareidolia pedig olyan letaglózó élmény volt, hogy szinte biztos vagyok valamiben, ami lehet, hogy az évnek ebben a szakaszában még elhamarkodott kijelentés lehet, de mégis előrukkolok vele: emberek, 2020 hazai metalalbuma megszületett, súlya kilenc utánozhatatlan mestermű és köszöni szépen jól van, végleges sorsa pedig majd decemberben dől el!

Szóval kilenc új dalt (amelyek akkora erővel bírnak, hogy önmagukban is megállják a helyüket) hozott ki az időközben megrövidült nevű budapesti csapat, akik ezúttal sem találták fel a spanyolviaszt, de amit művelnek, azt egyszerűen nem lehet nem szeretni. Van valami bűnös élvezet a dalaik hallgatásában, az biztos... Igazából műfaj szempontjából is elképesztően nehezen kategorizálhatók: ez alapjában véve modern groove metal pszichedelikus és extrém elemekkel, rengeteg óriási dallammal (például az antisláger-várományos tentaclesben), ha pedig nem figyelsz oda hallgatás közben és akár egy pillanatra is elveszted a fonalat, még kimaradsz a tutiból, ugyanis itt percenként jönnek a meglepetések - egyszer elszállsz eddig ismeretlen dimenziókba, másszor meg leszakad a fejed. (Hallgasd csak meg egy jobb fülessel az anyagot és megtudod, miről beszélek. Kellett volna egy reakcióvideót csinálnom az arcomról, miközben szólt a cucc...) Na, pontosan ezért szeretem annyira ezt a zenekart!

Meg olyan dalokért, mint a nyitó peculiar ways, ami egyből beránt és nehezen ereszt el, de ezt igazából bármelyik másikról nyugodt szívvel elmondhatnám; aki ezen a lemezen egyetlen hibát is talál, sürgős kivizsgálásra szorul. Tovább megyek: akinek az iris hallatán nem csordul ki a szíve a helyéről és nem szökik könny a szemébe, az Bádogember és kész! Annak ellenére, hogy még csak április van, nálam jelenleg ez az év dala, úgyhogy irigykedhet a One Desire, ugyanis az After You're Gone-t sikerült letaszítani a trónról - és kis híja van, hogy a harmadik helyre kerüljön, ugyanis a silent water is hasonlóan csodás lett. De komolyan, úgy lett felépítve, hogy szabályosan frászt kaptam attól, hogy valami be akar jönni kintről az ablakon át. (Igaz, amióta a környéken garázdálkodó galambok az őrületbe kergetnek, nem is csoda, hogy beütött nálam a paranoia; és ugyanez az érzés kapott el a colors hallatán is.)

Azért is jó, hogy ismételten HammerWorld-melléklet ez a CD, mert egyből az arcodba tolják a tuti hallgatnivalót, nem is kell olyan mélyre ásni a tökéletességért. Persze ha nem hallgatod napokig egyfolytában, ne is várj tőle semmit. Ebben a korongban el kell mélyedni és be kell fogadni, de ha kicsit is nyitott vagy, könnyen egymásra találtok majd. Úgyhogy irány a legközelebbi újságos, vagy hiper- és szupermarket, vagy online zeneáruház, hogy mást ne mondjak és azonnal egy sürgős próba a dalcsokorral. Ha neked is bejön, garantáltan megvan a hallgatnivalód az elkövetkező pár hétre, nekünk meg egy olyan zenekarunk, akiknek rég külföldön kéne terjeszkedniük egy mamut-kiadónál, mert amit csinálnak, biztosan nem ebbe az országba való. Ehhez mi kevesek vagyunk, gyerekek... Különben is, ha nem ismerném őket és csak úgy szembejönnének véletlenszerűen a YouTube-on, még simán be is venném, hogy külföldiek és nem csak azért, mert egyből ráharapok az ilyen zenékre.

Annak ellenére, hogy szerintem nemzetünk még tényleg baromira éretlen egy ilyen monumentális alkotás teljes mértékű befogadásához, biztosan állíthatom: erre a műfajra (nevezzük is bárminek) szükség van. Kellenek az olyan dalok, mint az alább újfent csekkolható tentacles, aminél fülbemászóbb őrületet én még nem nagyon hallottam mostanában, szóval tényleg tiszta antisláger, de ha csak egyet kéne választani a kilencből, hát biztosan ezt nyomatnám egész nap. Kellenek az említett elszállások és a mélyre hangolt gitárok, az ezerféle irányból érkező hatások, mert ez a jövő zenéje. Aki nem hiszi, próbálja ki, hátha új kedvencet avat, vagy ki tudja, még az is kinézőben van, hogy megérkezik a behívóm az elmeosztályra. Addig is, a fiúknak jár a tíz befőttesüvegnyi patkány (amivel az előző Rat King Racket lemez borítójára utalnék) a tízből!

(10/10 PONT)