"Mi volt előbb, a zene vagy a szenvedés? Azért hallgattam zenét, mert szenvedtem? Vagy azért szenvedtem, mert zenét hallgattam? Az a sok lemez ilyen bús-nyavalygós faszit csinál az emberből?" (Nick Hornby)

Rock 'n' Roll: Ain't Noise Pollution...

Audionerve: Burn Your System (2017)

Hazai lemez, nemzetközi nagy nevekkel

2017. október 11. - Blind Man

Az underground színteret követőknek, illetve a hazai extrém metal rajongóinak aligha kell bemutatnom Hájer Gergőt, az Omega Diatribe alapító gitárosát. Nos, Ő úgy döntött, hogy az anyazenekar profiljába be nem illeszthető dalokat összegyűjti egy csokorba, így született meg az Audionerve nevezetű stúdiós projekt. (Zenekarnak nem igazán merném nevezni, hiszen maga Gergő is szólólemeznek titulálta a Burn Your System című korongot.)

Nézzük csak, kik is szerepelnek a lemezen: habár eleinte még úgy volt, hogy minden egyes dalt más és más énekes kap majd, végül aztán mind a 12 dalban az ex-Monastery, The Ministers-tag Andres Vincze hallható (Ő felelt a szövegekért is, míg Gergő a zenei világért); rajta kívül pedig még olyan nemzetközileg ismert zenészek erősítik a névsort, mint Nick Oshiro (Static-X), Kevin Talley (Misery Index, Suffocation, Six Feet Under), Schrottner Tamás (Ektomorf). Ahogy azt a projekt kiagyalója és fő mozgatórugója (aki egyébként a '90-es, 2000-es évekbeli groove metal zenéken nőtt fel) elmondta, az Audionerve esetében is a gyilkos groove-oké a főszerep, csak sokkal emészthetőbb formában.

Elsőre meglepett, hogy egy rövid intróval kezdődik a lemez, de aztán láttam, hogy kell is, nem lehet rögtön belecsapni a húrokba. Jót tesz, ha van egy kis előkészítés, a Born From Stars pedig tökéletesen megalapozza azt, amire a hátralévő csaknem háromnegyed órában számítani lehet. Ha arra vagy kíváncsi, hogy zeneileg mire érdemes számítani, akkor mondjuk elég nagy bajban vagyok, hiszen a Sepulturától kezdve a Machine Headen át a Soulflyig rengeteg banda beugrott (még a Pantera és a Slipknot is!), mint nyilvánvaló (vagy kevésbé nyilvánvaló) hatás, de ezektől nagyon hamar és könnyen el lehet vonatkoztatni. Ha nem tudnám, hogy egy magyar zenész keze is benne van a dologban, lazán benyelném, hogy valami külföldi produkció anyagát hallom, hiszen mindent összevetve ez egy kerek, egész, nagyon is világszínvonalú teljesítmény!

Személy szerint nagyon kedvelem mind az extrém, mind a groove-os világot, így engem már elsőre magával ragadott a Burn Your System. Azt mondom, ha például az Omega Diatribe valamiért nem nyerte el a tetszésedet, az Audionerve dalaival nyugodtan tegyél egy próbát, az olyan egyből ható tételek, mint a Massive Impulse of Hate, a To Shine, vagy az egyik személyes kedvencem, a Politpigs (és az záró Clitox) garantáltan nem hagynak nyugodni... Egyébként pedig nagyon nehéz dalokra lebontva, részletesen beszélni/írni erről a korongról. Egyrészt azért, mert nagyon jó - a megszólalásra nem lehet panasz, (egy ilyen album esetében ez mondjuk elvárható) az ének sokkal változatosabb és befogadhatóbb, mint az említett anyazenekar esetében, másrészt pedig a vendégek játéka pedig még tovább színezi, díszíti az egészet.

Ritkán szoktam a borítóról szólni, ebben az esetben viszont muszáj megemlítenem, hogy kimondottam tetszik a maszk két szemében szereplő, kiöltözött alakokról készült kép, nagyszerű ötlet volt - bár a megvalósítás nem tűnik első osztályúnak, soha nem a külcsín az, ami érdekel, hanem a belbecs.

Kiemelkedő, emlékezetes dalok: Born From Stars, Massive Impulse of Hate, To Shine, Burn Your System, My Own Enemy, Andromedian Syndrome, Politpigs, Pirate Tooth, Clitox. (Az egész tracklistát nem sorolhatom fel...)

Felejthető dalok: nagy baj lenne, ha ilyet találnék a lemezen.

Pontszám: 9/10 - a fentiek alapján egy hatalmas tízes is állhatna itt, de mivel ez még csak az első támadás volt, szerintem a kilences is egy nagyon szép és jó pontszám. Kíváncsian várom a következő energiabombát!

A projekt Facebook-oldalát ITT találod, ha pedig támogatni szeretnéd őket, EZEN a linken vásárolhatsz merch cuccokat, illetve fizikai formátumú CD-t. Hidd el, megéri!

Dalok:

1. Born From Stars (Intro)
2. Massive Impulse of Hate
3. To Shine
4. Burn Your System
5. Dig Deep (feat. Tamas Schrottner)
6. My Own Enemy (feat. Nick Oshiro)
7. Andromedian Syndrome
8. Obscura
9. Ghost Train
10. Politpigs (feat. Kevin Talley)
11. Pirate Tooth
12. Clitox

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönöm. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://maximumrockandroll.blog.hu/api/trackback/id/tr3112954279
süti beállítások módosítása