Tavaly október 23-án egy Barba Negrában adott koncertet követően Facebook-bejegyzésben (pontosabban búcsúvideóban) tudatta a közönséggel és a rajongótáborral Molnár Péter "Stula", hogy elhagyja a Mobilmániát, ahol addig három évet töltött, a 15 dalt tartalmazó, elejétől a végéig hibátlan, rockhimnuszokkal teli Fénypokol albumon pedig parádés teljesítményt nyújtott. Nem fogok részletesen kitérni a dolgokra, arra viszont igen, hogy az ő távozását követően nem csak a frontember posztján történt változás a Zeffer András vezette zenekarban. Stula helyére tehát a londoni magyar, heavy/power metalos vonalon mozgó Avenford énekese, Gamsz Árpád érkezett, a dobok mögé, Csintalan György beugrós helyére visszatért Donászy Tibor, testvére iránti szolidaritásból távozott Csintalan Márk gitáros is, Őt az Időgép zenekar egykori gitárosával, Nusser Ernővel sikerült pótolni. (Le a kalappal az előtt, aki ezt a felsorolást követni bírta!)

Kispál Balázs gitáros, valamint Zeffer András, Kékesi "Bajnok" László és persze Vikidál Gyula maradtak - szóval egy friss, mondhatni teljesen új felállásban készült el a Mobilmánia legújabb, 14 dalt tartalmazó új albuma, melyre - szokás szerint - Horváth Attila szállította a szövegeket, kivéve a Segíts, hogy úgy legyen című dalét, annak szövege Vikidál Gyula keze munkáját dicséri. Abban nem kételkedtem, hogy Árpi remekül helytáll majd az énekesi poszton, én személy szerint nagyon bírom a vocal cover videóit és az Avenford Mortal Price című lemezét is, sőt a hangszeresek teljesítménye sem vetett fel bennem kérdéseket - csupán az, hogy felül tudják-e múlni a Fénypokol sikerét és tizenöt hibátlan dalát. A válasz egyértelműen igen, erre a tizennégy friss dalra sem lehet panasz, talán egy kicsit kevesebb az önfeledt, arénarockos himnusz és több a nyugodt hangulat, ezúttal inkább a nagyívű dalok kerültek előtérbe, amik rengeteg valódi mondanivalót hordoznak. Persze ezzel semmi baj nincs, sőt!

A kezdést újfent sikerült kimaxolni, a Megvagyunk még biztosan nagy közönség kedvenc és koncertfavorit lesz majd, akkora energiabomba, hogy egyből meghozza a kedvet a hallgatáshoz. (Senkinek ne szegje kedvét a torzított énekléses dalkezdés, az nagyon is kell oda!) Rögtön itt, az elején megjegyezném, hogy még mindig fenntartom azt az állításomat, miszerint Horváth Attila az ország legjobb dalszövegírója. Remélem, hogy még sokáig köztünk lesz, ráadásul - csak úgy mellékesen - megemlíteném, hogy az új frontember a tizennégyből nyolc dal esetében működött közre szerzőként is, és amellett, hogy egy szó sem érheti a ház elejét énekesi teljesítménye miatt, bátran kapja kézbe az elektromos, valamint az akusztikus gitárt is. Le a kalappal! Az Elveszett hajók - habár nem hordozza a Fénypokol már-már bonjovisan parádés pillanatait - szintén ott van a szeren, egyszerűen lehetetlen rányomni a stop gombra. Aztán a Vikidál Gyula által jegyzett Segíts, hogy úgy legyennel megérkezik az első nyugvópont. Tudom, hogy a P.Mobil életmű-kiadványsorozat kapcsán, és ott is a '99-es Népstadionbeli koncertnél leírtam, hogy énekesünk hangja nem volt a topon, itt viszont (akárcsak Az Ördög itt belebukott esetében) kifogástalanul szól, a Gamsz-Zeffer duóval pedig olyan magasságokba emelkedik a dal, ahol már csak feljebb lehet, pedig a nyitódal szerint az ég fölött sincs még egebb ég...

A Rajtam csak szeretet győz és az Engedd, hogy én is jöjjek tovább emelik a színvonalat, tovább dominál a középtempó is, de már nem sokáig! Nekem személy szerint kimondottan tetszik, hogy Zeffer András több helyen is felbukkan a mikrofon mögött (így van ez az Egy sose hallott dalban c. szám estében is) és bátran segít be a frontembernek. Már a Bár az én fiam lennél esetében is megjegyeztem, hogy érdemes lenne többet énekelnie... A májusra tervezett szólólemezével nem tudom mi van, én mindenesetre nem adtam még fel a reményt, egyszer talán tényleg megjelenik. (Nyugi, most is van szólódala, ami lazán az album legnagyobb csúcspontjai közé és személyes kedvenceim közé tartozik!) A Kékesi László által szállított, már-már megszokottnak nevezhető Ez a nap másképp legyen bluesos lüktetésével is megállja a helyét a dalcsokorban, és pont azért jó, mert lazán rá lehet énekelni mind a Simli show, mind a Kocsmasellő rock szövegét, és közben senkinek nem esik bántódása. Elsőre nem igazán tudott megfogni az Ez még nem a pokol, mostanra viszont az egyik legnagyobb kedvenc lett, és megint csak dicsérni tudom Horváth Attilát - ilyen szövegeket csak Ő tud írni... Így van ez a progresszivitás határait súroló és nagyívű, Zeffer András által előadott Egy új szerelmes dallal is: először csak néztem magam elé, hirtelen fel sem tudtam fogni, mi történik, majd pontosan két tucatszor hallgattam meg - pont az ilyen dolgok miatt kellene már annyira az a Zeffer-szólólemez!

Most, hogy elérte a legnagyobb, igazi csúcspontját az album, akár azt is hihetnénk, hogy a maradék négy dal már csak amolyan megúszás, "letudni próbálás" lesz, de ilyen a Mobilmániánál soha nincs, nem is volt (és remélem, nem is lesz) - a hátsó szekció is tartogat emlékezetes pillanatokat, bár olyanokat, mint az Egy sose hallott dalban, vagy az Angyal vagy démon bármikor, gond nélkül kiráznak a kisujjukból, a Mindig lesz még egy rock'n'roll pedig hagyján! Utóbbi lehet a tempós blues-rockot, valamint az önfeledt zúzást kedvelők igazi kedvence, a másik kettő pedig csak lazán marha jó, igazi slágergyanús szerzemények. (Remélem, ezek is legalább annyira népszerűek lesznek a YouTube-on, mint a Fénypokol dalai.) Az albumot záró Nincs szivárványt pedig akár az Edda Művek is megírhatta volna.

Azt hiszem, a Mobilmánia ismét magasra rakta saját magának a lécet. Nem gondoltam, hogy sikerülhet akárcsak egy kicsit is felülmúlni három évvel ezelőtti albumukat, most viszont megbizonyosodtam arról, hogy de, méghozzá nem is akárhogyan. Az új felállás tagjai úgy készítettek el egy parádés, sokszínű és töltelékdalok nélküli zenei anyagot, mintha már mind évek óta együtt dolgoznának, a hangszeres játékra, az énekesi teljesítményre és - nem utolsó sorban - a megszólalásra egyáltalán nem lehet panasz. Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de nekik sikerült újradefiniálni a '70-es években gyökerező, és a '80-asokban kicsúcsosodó, legnemesebb hard rock-hagyományokat úgy, hogy (egy esetet leszámítva - de ez még nem a pokol) nem támad az embernek olyan érzése, miszerint "ezt már hallottam valahol..." Egy ilyen teljesítmény után remélem, nem ez a vége még!

Emlékezetes dalok: (csak a legnagyobb kedvenceimet emelném ki) Megvagyunk még, Elveszett hajók, Segíts, hogy úgy legyen, Szárnyad voltam, Ha éppen ez a dal volna, Ez még nem a pokol, Egy új szerelmes dal, Egy sose hallott dalban, Angyal vagy démon, Mindig lesz még egy rock'n'roll, Nincs szivárvány.

Felejthető dalok: a mennyiség indokolná egy-két töltelékdal meglétét, de olyat már a Fénypokolra sem sikerült írni, úgyhogy nincsenek.

Pontszám: 10/10 - mindig jó az, ha sikerül felülmúlni az előzőt. Nekik sikerült!

Ezek után már csak azt tudom mondani, hogy hallgasd meg az albumot a Spotifyon!

Dalok: