"Mi volt előbb, a zene vagy a szenvedés? Azért hallgattam zenét, mert szenvedtem? Vagy azért szenvedtem, mert zenét hallgattam? Az a sok lemez ilyen bús-nyavalygós faszit csinál az emberből?" (Nick Hornby)

PAIR O' DICE: Illúzió (Edge Records, 2018)

2018. május 17. - Blind Man

Hogy szalad az idő...! A Pair O' Dice zenekarral való első találkozásom még 2015 decemberére nyúlik vissza, amikor is egy unalmas pillanatban felraktam a Képlet címre hallgató, öt számos EP-jüket, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lehet az a "hard rockba oltott modern metal Sopronból", egy olyan zenekartól, aminek a Lord-énekes Pohl Mihály fia is tagja gitáros poszton. Mint az már egy Lord-koncertről (ahol a srácok az előzenekar pozícióját töltötték be) szóló beszámolómban leírtam, az elsőként hallott Hajtsuk fel! című szerzeménynek nem igazán jött be a szövegvilága, a zenével már akkor sem volt bajom. A koncerten olyan remek formában voltak, hogy szinte sajnáltam, hogy véget ér a rájuk kiszabott idő, és már a buli ideje alatt egy esetleges nagylemez megjelenését szorgalmaztam - és tessék-lássék, kicsit több, mint egy év múlva itt is van az első, nagylemezértékű Pair O'Dice-hanghordozó!

pair_o_dice_illuzio.jpg

Szerencsére az elmúlt időszakban sem hagyták közönségüket újdonságok nélkül a fiúk: a Mindig ugyanaz mellett a Fejben dől el és a Lehetőség című dalokat is megjelentették már az albumról, videoklipek formájában. A nagylemezről értelemszerűen lemaradtak az EP-n már helyet kapott tételek (mondjuk újrafelvett bónuszokként igazán hozzácsaphatták volna őket...) és legnagyobb sajnálatomra a Deep Purple Hush című klasszikusának feldolgozását sem rakták rá, viszont az utolsó - hatványozottan fogós és rádióbarát - tételben maga Pohl Mihály vendégeskedik, úgyhogy panaszra nem igazán lehet oka a hallgatóságnak.

A lemezt egy ötletes és ízléses intro nyitja, amit jobbnál jobb dalok sora követ. Nagyon kedvelem a zenekarban azt a hozzáállást és alázatot, amivel dolgoznak és hogy dalaik bármelyik rádióállomás kínálatában megállnák helyüket, emellett pedig ugyanúgy megkedvelhetik mind az AWS, mind pedig a Hooligans rajongói. Számaik egytől egyig dallamosak és zúzósak, refrénjeik könnyen megjegyezhetőek, az énekdallamok pedig változatosak és emlékezetesek. Egy-két helyen éreztem úgy, mintha az ének jóval előrébb lenne tolva a hangszereknél, de ettől el tudtam vonatkoztatni - attól viszont nem, hogy Szokodi Zoltán énekes hangja kissé Anti Fitness Clubos. A harmadik, negyedik hallgatásnál már nem zavart annyira, mint elsőre, az viszont tény, hogy élőben merőben más volt, mint lemezen. (Vagy csak én emlékszem másképp, vagy nem hallottam rendesen a meglehetősen gyenge hangosítás miatt?) Amire - tekintetesen a szövegek - az EP esetében ferde szemmel néztem, most kimondottan pozitívan kell, hogy üdvözöljem: itt-ott felmerülnek még apróságok, amiket igazán ki lehetett volna kerülni, ettől függetlenül nem igazán lóg ki a lóláb, sokkal érettebbek és letisztultabbak a gondolatok, mint közel három éve.

A dalok titka egyértelműen a fogósságban és a rádióbarátra hangszereltségben rejlik, a nóták helyenként már-már túlságosan is popos beütésekkel operálnak. Ilyen például a címadó, ami mind zenei, mind szövegi szempontból egy az egyben olyan, mintha egy 2000-es évek közepén alakult poprock banda lemezéről maradt volna le. Fejben dől el és a Mindig ugyanaz viszonylag hasonló kaptafára épülnek mint az Illúzió, az első nyugisabb pillanatot a legkiemelkedőbb dalok közé tartozó Egy lélek, egy dallam hozza el, a refrén csodálatos sorait minden bizonnyal sok hallgató fogja magáénak érezni. A tempósabb tételek közül még az Álarcot emelném ki, valamint a Pohl Mihály vendégeskedésével készült Amit én akarok címűt - ezzel a két dallal én a helyükben hosszabb távra is terveznék, legalább az egyik megérdemelne egy videoklipet és némi rádiós játszást is.

Remélem, hogy még nem fogyott el az összes puskapor a bandánál és hasonló tempóval, alázattal folytatják a jövőben is, valamint hogy nem csak underground szinten fogjuk hallani a nevüket.

Szerintem a legjobb dalok: Illúzió, Egy lélek, egy dallam, Búcsút intek, Lehetőség, Álarc, Amit én akarok

Pontszám: 9/10

Tracklista:

  1. Intro
  2. Illúzió
  3. Fejben dől el
  4. Mindig ugyanaz
  5. Egy lélek, egy dallam
  6. Egyszerűbb velem
  7. Búcsút intek
  8. Lehetőség
  9. Én vagyok
  10. Álarc
  11. Amit én akarok - Pohl Mihály

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és újdonságokról, akkor kövesd a blogot a Facebookon is! Köszönöm. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://maximumrockandroll.blog.hu/api/trackback/id/tr7313966392