Mint az észrevehető volt, az elmúlt hetek, hónapok során nem érkezett új albumajánló. Ennek okait ne is feszegessük, viszont az év vége felé közeledve úgy éreztük, nem szabad csak úgy pontot tenni tizenkét ilyen remek hónap végére, éppen ezért két részben gyűjtöttük össze azokat a magyar lemezeket, amikre érdemes odafigyelni a véghajrában. A merítés meglehetősen vegyes, akad itt a klasszikus heavy/groove/thrash metaltól kezdve a lendületes modern metalon át dögös csajos punk rockig minden, ami szemnek, szájnak, de főleg fülnek ingere. A hét második felében érkezik a folytatás, érdemes lesz arra is odafigyelni, fülelni!
Klasszikus heavy/power vonalas bandákkal Dunát lehetne rekeszteni, ahogyan szögletes dalokból és szövegekből is, még szerencse, hogy az Invader zenekart ez a veszély nem fenyegeti. Habár a spanyol viaszt nem találták fel, négy évvel a Szép új világot követően egy kerek, kimunkált lemez készült a Lahovicz "Puccer" Zoltán vezette banda műhelyében, újfent Nachladal Istvánnal a mikrofonnál. Végig fogós, remek dallamok és igényes, az életünkről, mindennapjainkat körülvevő dolgokról szóló szövegek jellemzik az egész lemezt, leginkább talán a Nincs az a pénz és az Átverés című dalokat emelném ki, mint iránymutatókat. Egyedül talán a hangzás, a keverés az, ami elsőre nem tűnik annyira erősnek, szerencsére a Hammered dupla válogatáson is szereplő címadó újrakeverve már olyan, amilyennek az egész lemeznek lennie kéne. Aki még nem ismerte eddig a zenekart, de szereti ezt az irányt, mindenképpen tegyen egy próbát a koronggal, mert könnyen lehet, hogy új kedvencet avat. Reményeim szerint a jövőben is ellátnak minket hasonlóan jó korongokkal és élőben is sikerül elkapni őket, mindezt pedig egy baráti 8-assal tudom alátámasztani.
Üde színfolt a hazai rock/metal színtéren a budapesti formáció, méghozzá olyannyira, hogy eddig nem is igazán sikerült beskatulyázni őket. Leginkább az amerikai, énekesnős hardcore vonallal lehetne párosítani a csapatot, de még ez a megállapítás sem a leghelytállóbb. Az irány persze kicsit (de csak nagyon kicsit) popos beütésű, de annál több benne a karc és az energia - ott és úgy dörren meg a cucc, ahol és ahogyan kell. Tökéletesen kihasználják a férfi és női énekhangok adta lehetőségeket, komplex és nehezen felejthető, nagyon húzós-zúzós dalokat írnak és egy remek bemutatkozó lemezzel rukkoltak elő, ami már a YouTube-on is meghallgatható teljes egészében. Gyenge dalt nem sikerült írniuk rá, ami pedig a legjobban lejön, hogy mennyire szeretik, amit csinálnak, hiszen ritka az olyan zenekar, amelyik már az első lemezt ennyire odarakja. Csak így tovább! Az album remek kiugrási lehetőség lehet számukra, vastagon az év egyik legjobb hangzású (köszi, Csongor Bálint!) és összetételű hazai anyagát készítették el, mindez pedig 9 nagyon erős pontot ér a 10-es skálán.
Minden bizonnyal szegényebb lenne az underground a groove/thrash vonalas Stonedirt nélkül, mi pedig egy zenei élménnyel lennénk kevesebbek, ha nem készül el a zenekar ősszel megjelent új lemeze. Amennyiben nem ismerős első blikkre a csapat, ne szomorodj el, inkább indítsd el a dalcsokrot és meglátod, napokig, hetekig nem akarsz majd mást hallgatni akár otthon vagy, akár útközben. A pörgős és dallamos Steadfast tökéletes nyitánya a sodró lendületű és végig daráló albumnak, a folytatásban érkező In Metal We Trust képében pedig mindent megkapunk, amit az egész lemez tükröz. A lendület pedig a végére sem fogy el, sőt, az utolsó két dal annyira odacsap, hogy muszáj újra rányomni a playre. Talán nem állítják a feje tetejére a világot a srácok ezzel a művel, az viszont kétségtelen, hogy minden olyan metalrajongó polcán ott a helye, aki szereti a klasszikusokat és lelkesedik az újdonságokért. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy ez egy világszínvonalú alkotás, nem egy kinti zenekar lenne büszke, ha ilyen teljesítményt tudna nyújtani. A képregényes designért pedig hatalmas pacsi és pluszpont jár, nagyon jól illik a vonalhoz és még hozzá is tesz a dologhoz. Gyerekek, ez egy hatalmas 10-es!
Az első, 2014-es lemez (Fejjel lefelé) óta követem a gyöngyösi csajtrió pályafutását, a lányok pedig mostanra elég jól belevésték a nevüket a hazai rockszakmába, köszönhetően a rengeteg remek koncertnek és a sok százezres YouTube-os nézettségeknek. Éppen ezért olyan a harmadik, teljes értékű nagylemezük, mintha nem is ők készítették volna... Sorra jönnek a változatosabbnál változatosabb tételek, amik minden elképzelhető irányt lefednek: van itt jól megszokott, az alapirányt tükröző (Hűségriadó, Társ a dalom), már-már diszkóritmusban pattogó, pörgős (Legalább) és metalos beütésekkel fűszerezett darab is (Papírhajó). A hangzás szokás szerint első osztályú és lehengerlő, mind az énekes, mind pedig a hangszeres teljesítmény érett és teljes mértékben hű ehhez a lemezhez. Talán érdemes lenne a jövőben is ezt a változatos irányt követni, mert még az Ossian A magam útját járom című dalának feldolgozása is remekül passzol ide, egyáltalán nem lóg ki a sorból. (Az Ossian Tribute lemezről itt írtunk egyébként.) Próbára tettek a lányok, hiszen nem adta magát elsőre a cucc, de a rengeteg hallgatásnak meglett a következménye: most már nem is akar kiköltözni a lejátszóból. A teljesítmény, az érettség és a változatosság ilyen remek összhangja pedig 9 pontot eredményez.
Ami két éve, a Kint a vízből lemez megjelenésekor elképzelhetetlennek tűnt, mára már a valóságon is túlmutat: az AWS nevet tényleg mindenki ismeri az országban. Az MTVA eurovíziós dalválasztó műsorában aratott győzelemnek köszönhetően ez a "toporzékolós, numetálba oltott" zenét játszó banda képviselte hazánkat májusban az Eurovíziós Dalfesztiválon, és - habár nem hoztak haza kiemelkedő eredményt - megmutatták, hogy mekkora respektje van nemcsak ország-, hanem világszerte is a rock/metal műfajoknak. Nyilván nagy nyomás nehezedett rájuk a lemez megjelenése kapcsán, de a siker már előre garantálható volt. Féltem is tőle, hogy túlságosan is mainstreammé válnak, de a komplett Fekete Részem album szembement az előzetes fenntartásokkal. Az Éjjeli tánc lassan stabil petőfis slágerré növi ki magát, a Viszlát nyár pedig tovább zabálja a megtekintéseket a YouTube-on, emellett a többi új dal pedig egy cseppet sem mainstream csapat képét mutatja, ami dicséretes. A Fekete részem - X/0 - Lakatlan ember hármas arra enged következtetni, hogy Örs barátunknak bizony szüksége lenne egy alaposabb pszichológiai kezelésre, és sem a Hol voltál? sem pedig a Kötelék, vagy a Fuss sem fest biztatóbb képet (tehát a szövegek nagyon elevenek, a maximálisnál is jobban oda lettek pakolva), Szentpéteri Csilla kedvenc zenekara méltán érdemli meg a sikert, amit jelenleg is él és ami minden bizonnyal a jövő évüket is meg fogja határozni. Erre az albumra is jutott egy Ossian-feldolgozás (Éjféli lány) valamint két Viszlát nyár-verzió is bónuszként került fel, de az angol nagyon hiányzik, úgy lenne teljes a kép... Az élettel teli, energikus, lüktető, súlyos, de mégis felszabadító, faltörő erővel ható dallamok és Örs tökéletes, költői pontossággal megírt szövegei eddig is meghatározóak voltak, de most még jobban nyomatékosítják az AWS nevet, a Fekete Részem album pedig új fejezetet nyitott a zenekar történetében. Ha nem is üt be elsőre, mindenképpen megérdemli a maximális pontszámot a korong, ahogy a zenekar is azért, amilyenné tették ezt az évet!
