Az Omen a hazai metalszíntér egyik legalapvetőbb bandája, 1990-es megalakulásuk óta meghatározó lemezek és dalok sorát pakolták már le az asztalra, így talán nem véletlen, hogy majd’ három évtized elteltével is beszélhetünk róluk. Az elmúlt hetekben, hónapokban nemcsak friss nagylemezük kapcsán, de az énekesi poszton történő változás okán is hallhattunk róluk, ugyanis tíz év után a Mobilmániából is ismert Molnár „Stula” Péter váltja Koroknai Árpádot a mikrofon előtt. Egy évtized simán elég arra, hogy a hallgató megszokjon egy frontembert a színpadon, Korival ráadásul még két lemezt is felvettek (Nomen est Omen, Huszonöt év), a távozásával kapcsolatos hír pedig konkrétan derült égből villámcsapásként érte nemcsak a rajongókat, de a zenekart is, akik fel voltak készülve a negatív véleményekre is. Szerencsére azonban a Most kezdődik című új dal, amit egy frappáns videóklip kíséretében mutattak be durván egy hónapja, talán nem véletlenül közelít a százezres megtekintésszám felé.
A tavaly óta saját zenekarával (Stula Rock, bemutatkozó anyagukról ITT írtunk) is koncertező Molnár Péter remek választásnak bizonyult a csapat élére, a lehető legméltóbb utódja Kalapács Józsefnek és Korinak (az egykori Való Világ-hős Okit szándékosan nem sorolom ide), egy komplett új lemezanyagot hibátlanul és fantasztikusan énekelt fel, úgyhogy ezek után már csak a régi dalok interpretálásában kell bizonyítania, de ezek után úgy gondolom, azzal sem lesz igazán probléma. A Halálfogytiglan című albumon tíz új dalt kapunk a már jól megszokott klasszikus heavy metal zenével és kedvenc szövegíróm, egy élő legenda, Horváth Attila szokás szerint lenyűgöző és frappáns szövegeivel. A már említett nyitódal, a Most kezdődik és a záró címadó remekül foglalják keretbe a korongot, esetükben talán a két legkiugróbb tétellel van dolgunk, de a maradék nyolc dal sem vall szégyent. Nagy Máté és Nagyfi László zenéi jelentik a biztosítékot arra, hogy minden egyes pillanatra érdemes odafigyelni, hiszen Stula dallamai és énektechnikája, valamint Nagyfi Zoltán technikás és feszes dobolása garantáltan a lejátszó mellé szegezik a hallgatót. Ezúttal is a Denevér Stúdió gondoskodott arról, hogy minden hangszer kellően kidomborodjon, nem beszélve a sokoldalú és lehengerlő éneklésről. Hogy utóbbiról megbizonyosodjon az ember, bátran merem ajánlani a címadó dal azon verzióját, amit még Kori előadásában jelentettek meg tavaly év végén.
De hogy a többi dalról is szót ejtsek: személyes kedvenceim a már említetteken kívül a Jelmezbálban meztelen és az Amikor még szerelmes voltam. Mindkettő a klasszikus heavy stílusban gyökerezik, azonban simán vittek beléjük olyan frissnek ható ízeket, hogy egy pillanatra megállt bennem az ütő, mikor először meghallottam őket. Előbbi úgy húz, mint az úthenger, utóbbi pedig már-már progresszív, doomos mélységekben repked, minden szempontból kiszolgálva a hallgatót. A már szintén bemutatott Knock ’n’ roll / Lehunyt szemmel, valamint a himnikus refrénnel felvértezett, már-már arénarockos beütésű Élni a jó is a kiemelkedő dalok közé sorolható, nekem azonban a Szellempont okozta a legnagyobb meglepetést, talán ez az a dal, ahol a legjobban megmutatkozik az új énekes tehetsége, és hogy nála alkalmasabb emberrel nem is lehetne eladni az Omen muzsikáját. (Nekem már a Mobilmániában való szereplése idején is feltűnt, hogy mennyire kiemelkedik a fiatal énekesek közül.)
Aki tehát egy vérbeli heavy metal lemezre vágyik, ráadásul a legjobb hazai ízekkel, a mikrofon előtt egy fantasztikus énekessel, annak kitűnő választás a Halálfogytiglan, aminek már a Havancsák Gyula által készített borítója is vonzza a tekintetet. Régen készült már ilyen tökéletes, elejétől a végéig hibátlan korong a srácok műhelyében, pedig meg kell hagyni, hogy alaposan megfürdették Stulát a mélyvízbe, de ő kitűnően állta a próbát. Tíz remek dal így eredményez tíz pontot, a folytatáshoz pedig sok sikert!
Szerintem a legjobb dalok: Most kezdődik, Szellempont, Jelmezbálban meztelen, Knock ’n’ roll, Amikor még szerelmes voltam, Élni a jó, Halálfogytiglan
Pontszám: 10/10
