Nem álltok valótlant azzal, ha már az ajánló elején kijelentem: Rudán Joe a magyar rockzene legjobb és legemblematikusabb, emellett pedig talán az egyik legfelismerhetőbb hangja is. Pályafutása során számtalan formációban megfordult, ezek közül elég csupán a Pokolgép - P. Mobil - Mobilmánia hármast kiemelni, az előadó részletes diszkográfiája ezen a képen látható. Ahogy látszik, rengeteg albumon tiszteletét tette több, mint három évtized alatt, szólóalbuma viszont 2014-ig nem jelent meg. Ötvenedik születésnapjának apropóján több, mint három évvel ezelőtt jelent meg az Én ez vagyok, rajta tizennyolc dallal, (ehhez bónuszként még hozzácsapta a kiadó a Coda egyetlen, '99-es albumát is, minden rajongó és gyűjtő nagy örömére) 2015 karácsonyára az 50/30 jubileumi koncert, tavaly ilyenkor a Lírák című válogatás látott napvilágot, a nemrég megjelent Még egy tárral pedig az énekes második szólóalbuma.

Az előző, mondhatni monstre anyaghoz (mert hát 18 szám, különböző szerzők és zenészek tolmácsolásában nem semmi...) hasonlóan ezen a lemezen is számos vendég teszi tiszteletét, többek között gitáron Vámos Zsolt (Hard, Kard), Závoti Zoltán (Kalapács és az Akusztika), Rusic Vladimir (Nevergreen), Szijártó Zsolt (Kárpátia), Nagy Dávid (ex-Pokolgép), Ángyán Tamás (Cool Head Klan), billentyűn Matláry Miklós (Nevergreen), csellón Egedy Piroska (Kárpátia), és még sokan mások.

Akinek tetszett a Mobilmánia Vándorvér című albuma, az nyugodtan tegyen egy próbát ezzel is, a tizenötből biztosan talál kedvére való dalt. Anélkül, hogy az összes "poént" lelőném: a Léghajó kiváló indítás - a Led Zeppelin-utalások nagyon jól ülnek a szövegben, a zene pedig a legszebb '70-es évekbeli hagyományokat idézi, leginkább a Deep Purple világát. Az alapvetően bluesos, hard rockos környezetbe tökéletesen illik a Black Sabbath-os magasságokba emelkedő Lélekharang, az egyértelműen Kalapács Józsefről szóló Barátom, (ami jelenleg a legnagyobb kedvencem, úgynevezett instant slágere is lehet az albumnak) a kissé gépies ritmusú, de mégis hibátlan, rendkívül kritikus szövegű Tükör, valamint a Tinédzser dal című Dinamit-klasszikussal zeneileg könnyen rokonságba állítható Tequila is.

A bónuszként felkerült Küldj le egy angyalt igazi különlegesség. Lévén Matláry Miklós szerzeménye, simán elmehetne egy Nevergreen-dalnak is. Annyi biztos, hogy erre nem számítottam Joe-tól, viszont így legalább kiderült, hogy ez a stílus is remekül illik hozzá, remélem, a nevergreenes srácok hosszabb távra is terveznek vele... (Azaz, meghívják a következő albumukra.) A Kárpátia frontemberi posztjáról ismert Petrás János két dalt is hozott a lemezre, az Ütni kell egy tempósabb, korrekt módon kemény szövegű tétel, a Veled vagyok pedig egy gyönyörű szövegű, vérbeli líra - nem feszegeti a határokat, azaz nem megy át csöpögésbe, de nem is túl szentimentális. A többi szerzemény között is találhat kedvére valót az ember, elég csak a csellóval felvezetett Gyönyörűségek völgyére, vagy a balladaszekciót erősítő Még egy napra gondolni.

Így az év végén nagyon is jól esett egy ilyen remek albumot hallani, biztos vagyok benne, hogy a jövőben is sokat fogom pörgetni, és nem kizárt, hogy egy koncertet is meglátogatok, kíváncsi vagyok, hogy szólnak élőben ezek a dalok!

Kiemelkedő dalok: Léghajó, Még egy tárral, Lélekharang, Barátom, Ütni kell, Öreg a tűznél, Gyönyörűségek völgye, Tükör, Tequila, Veled vagyok, Küldj le egy angyalt

Felejthető dalok: igazából nincsenek, de egy-két tétel még nem ütött be eléggé.

Pontszám: 9/10

Dalok: