Szégyellem, de igaz: az ezredfordulót követően megjelent EDDA-albumok rendre elmentek mellettem, igazán befogadni sem sikerült őket, (ráadásul nem is termeltek ki igazi, rádió kompatibilis slágert - erre utoljára talán a Háromszor esetében volt példa.) Utoljára három évvel ezelőtt jelentkezett friss anyaggal a Pataky Attila vezette zenekar, de engem személy szerint A sólyom népe sem talált el igazán, akármennyire is jól működnek élőben a dalai. Ez pedig tény, amit a tavalyi év során megjelent koncert DVD is bizonyít. Hozzátenném, hogy a 2015 elején, nem sokkal a 32. EDDA-korong előtt megjelent Csillag Endre-szólóalbum, melynek nagy részét Pataky Attila énekelte fel, fényévekkel jobban sikerült az anyazenekar akkor aktuális teljesítményénél.

Nem kicsit tartottam attól, hogy mire is számítsak a 33. EDDA-album kapcsán, főként abból kifolyólag, hogy dupla lemezzel van dolgunk. (Ilyen a zenekar történetében másodszor fordul elő.) Az ilyen esetek enyhe félelemre adnak okot a hallgatóságnak azzal kapcsolatban, hogy mit is várjanak el az új anyagtól - főleg, hogy 22 dal nem kevés, még akkor sem, ha hármat már jól ismerünk közülük. Nem elhanyagolandó tény, hogy ez a mennyiség 46-ról lett lecsökkentve... Azt mondják, néha a minőség a mennyiség rovására megy, illetve hogy a kevesebb több lenne, de úgy tűnik, ez az elmélet újfent megdőlni látszik. Hosszú idő után újra egy olyan (ráadásul dupla) lemezt készített a csapat, ami kiemelkedő darabja lehet eddigi - nem éppen szerénynek mondható - diszkográfiájának.

Mondhatjuk, hogy a két korong a számok bűvöletében készült: ilyen nem gyakran van egy banda életében, de a csapat 44 éves, frontembere már a hatvanhatodikat tapossa, Alapi István és Gömöry Zsolt pedig fejenként 55 évet számlálnak az idén. Ja, és a lényeg kimaradt: ez már a 33. EDDA-album. Aki esetleg nincs teljesen képben azzal, hogy miért is ilyen nagy a szám, annak tudnia kell, hogy az összes létező lemez beleszámít a felsorolásba, tehát nem csak a stúdióalbumok, hanem a válogatások és a különleges kiadványok is. (Stúdióalbumból ez a huszadik. Ez sem egy kis szám, na...!)

Óhatatlanul is felmerül ilyenkor, hogy van-e még értelme manapság a lemezkiadásnak. Én ilyenkor mindig azt mondom, hogy a közönség igényeit maximális mennyiségben ki kell elégíteni, ráadásul az előkelő MAHASZ-lista helyezések is bizonyítják, hogy még késő hungarikummá kikiáltani a CD-árusítást. Ezúttal az EDDA Művek is a több zenekarnál már jól bevált MOL-kutas terjesztési módot választotta, ami meg kell hagyni, nem rossz húzás: így mindössze 1490 forintért kaphat két lemezt a vásárló, ráadásul a tartalmára sem igazán panaszkodhat - a Dalok a testnek 12, a Dalok a léleknek pedig 10 tételt foglal magában és ellentétben az előző dalcsokorral igenis hallgattatja magát, nem igazán vall szégyent, ráadásul egyes dalai még az újraindulást követő 6. album rajongóinál is betalálhatnak.

"Még mindig a test javára billen a dolog..." (Pataky Attila)

Stílszerűen, a 33. című dallal indul az első korong. A lendületes és fülbemászó, kiváló vokálokkal megtámogatott dal valóságos ars poetica, akárcsak a másodikként felcsendülő Ki mondja meg is, monumentális billentyűszőnyegével díszítve. A Pont neked mondhatni tipikus, Pataky Attilától megszokott szöveggel bír, zenei világáról viszont valamiért először a Nightwish ugrott be, különös tekintettel a refrén egy részére. (Egyébként köztudott, hogy a frontember agyában állandóan kattognak a fogaskerekek, így nem csoda, hogy 46 dalból kellett kiválogatni a jelenleg is tárgyalt huszonkettőt.) Személy szerint nagyon örülök annak, hogy úgymond politikus dal ezúttal nem kapott helyet a repertoárban. Habár az első korongon még lenne némi jogosultsága, semmi hiányérzetet nem okoz, hogy Attis most nem osztja a hatalmat - jobb ez így mindenkinek... Nem éppen a legkiemelkedőbb dalok sorába tartozik a Lazíts haver, viszont egy ponton kissé emlékeztet a Metallica Seek and Destroy című klasszikusára is, ráadásul a refrén valósággal hömpölyög, így nálam mindenképpen ott van a kedvencek között. A szív kínjai némileg az Ünnepre hajaz, ám az élvezeti értékből ez cseppet sem von le. Ennél a dalnál is muszáj kiemelnem a nagyszerű refrént - azt hiszem, ebben a tekintetben az EDDA mindig is erős volt. Ha a versszakok nem is maradnak meg annyira az emberekben, nem egy daluk refrénjét garantáltan bárki fel tudja idézni, ez pedig az új dalok esetében is igaz lehet. Minden bizonnyal így lesz majd az Elengedett kézzel esetében is, amely elsősorban a motorosok nagy csapatának szól, és egy remek, himnikus refrén teszi felejthetetlenné.

Különleges (leginkább az Ossian Nyitott könyv című dalára emlékeztető) motívumokkal tarkított tétel A hegyen túl, melyben felcsendül Pataky Gergely hangja is, aki - mint tudjuk - a Pataky Művek frontembere, valamint Attila fia, így elmondható, hogy teljesítményével egyáltalán nem vall szégyent édesapja mellett. Hangjuk tökéletesen megfér egymás mellett, igazán élvezetes kettőjüket így hallani. Tetőtől-talpig címmel egy instrumentális tételt is kapunk a gitárvirtuóz Alapi Istvánnak köszönhetően, majd kicsit bekeményíthetünk a Jó vagy, nagyon jó vagynak köszönhetően, az érzést pedig a Nem adom fokozza tovább. A Csak játszunk egyfajta keretbe foglalja a hallottakat, az utolsó tétel (Piros-Fehér-Zöld) pedig amolyan bónusznak minősíthető darab, hiszen nem függ össze szervesen a koncepcióval, mégis helyét érzem itt, hiszen lendületes és fülbemászó, ezzel pedig a kiemelkedő dalok közé sorolható ez a 2016-ban keletkezett Pest megyei futballinduló.

Garantáltan a lélekig hatol

A második korong dalainak nagy része zenei szempontból Gömöry Zsolt keze munkáját dicséri. Csak gondoltam, kihangsúlyozom, hiszen ritkán esik szó a szerzőkről, és ez esetben mindenképpen érdemes volt megemlíteni, hiszen olyan dalokat köszönhetünk a zenekar billentyűsének, amik minden bizonnyal hatni fognak a lélekre. Az enyémre sikerült, olyannyira, hogy igazán jelentéktelen, vagy - hogy kicsit továbbmenjek - rosszul sikerült dalt nem is tudnék említeni a lemezről. A leginkább sikerültnek a két, úgynevezett dühös lírát érzem, (Még a szél is, Mit kezdenél velem) ezek már első hallásra bekerültek a kedvencek közé, különös tekintettel az utóbbi. A szó legnemesebb értelmében vett lírai (értsd: lecsupaszított, egyszerű, de mégis nagyszerű) dalok közül a lemezt nyitó Imát már a megjelenés előtt közzétették, és azt kell mondjam: ennél szebb dalt a közelmúltban még nem hallottam. Az Isten tenyerében is hasonlóan csodálatos szerzemény, az egyetlen bajom csupán annyi vele, hogy rövid. Nem mintha odalennék a túlzottan hosszú dalokért, de azért ezt még el tudnám hallgatni egy cseppet hosszabban is... Azt hiszem, hogy A kék madarat nem kell különösebben magyaráznom, magától értetődik, hogy miről szól. A már említett Még a szél is zenei világa nagyon érdekes számomra, személy szerint némi népzenei hatást érzek benne, de ritmusát tekintve hajaz a Nightwish világára is. Legnagyobb kedvencem a Mit kezdenél velem, mivel teljes mértékben tudok azonosulni szövegével, leginkább a refrénnel, amit most ide is másolok:

De el nem mondom senkinek.
Elárulnák, kinevetnék,
összegyűrnék, meggyaláznák
álmom, vágyam mindenem
el kell rejtenem.

Gyanítom, hogy előbb vagy utóbb, de ennél a számnál fog megakadni a CD, annyit hallgattam már... (Ez alapján lazán ki is jelenthetném, hogy hosszú idő óta ez a legjobb EDDA-dal, amit csak hallottam.) A két dühös líra után újfent nyugodtabb vizekre evezünk a megjelenés előtt szintén kiadott Karácsony című tételre, amit akár a klasszikus Ünnep egyenes folytatásának, valamiféle testvérének is tekinthetünk. Ez is egy gyönyörű dal, ami könnyen felválthatja a kissé poros, bár még mindig időtálló elődjét. A Közös álmunk simán csak egy nagyszerű lírai szerzemény, akár csak az Egyirányú út pillanatait idéző Addig szeretlek. Megkockáztatom a következő kijelentést, de Pataky Attila feltűnően remek teljesítményt produkál mind éneklés, mind pedig szöveg szempontjából ezekben a dalokban, amiért maximális tiszteletet és elismerést érdemel. A fájdalomban - sajnálatos módon - teljességgel igaz dolgokat hallhatunk, de ugyanez igaz a végtelenségig lecsupaszított, a kettes korongot záró A fájdalomra is.

Nem gondoltam volna, hogy valamikor fogok még lelkesedni egy új EDDA-album iránt, de ez most megtörtént, ráadásul duplán is. Az első korongot még azért szoknom kell egy kicsit, mivel most alapvetően inkább a második talált be, (az viszont maximálisan) de már a megjelenés óta ízlelgetem magamban azokat a dalokat is, úgyhogy nem kizárt, hogy idővel az első korongra adott kilenc pont is tízessé fog változni. És nem elfelejteni, március 10-én koncert az Arénában! Csak gondoltam, szólok, mielőtt még késő lenne...

A Dalok a testnek korong legkiemelkedőbb dalai: A 33., Ki mondja meg, Pont neked, Elengedett kézzel, A hegyen túl, Jó vagy, nagyon jó vagy, Csak játszunk, Piros-Fehér-Zöld

A lemez pontszáma: 9/10

A Dalok a léleknek korong legkiemelkedőbb dalai: Ima, A kék madár, Még a szél is, Mit kezdenél velem, Közös álmunk, Addig szeretlek, A fájdalom, A várakozás

A lemez pontszáma: 10/10 - nálam a lélek javára billen a dolog... ;)

Dalok a testnek:

Dalok a léleknek: