Az idei év elején jelent meg a Linda Daemon énekesnő vezette KR3LL bemutatkozó albuma, Bang! címmel. Amennyiben - hozzám hasonlóan - neked sem ismerős a banda neve, itt egy gyors felvilágosítás: a banda 2013 decemberében alakult olyan ismert arcokkal, mint Riki Church és Tommy Muratore, valamint a már említett Linda Daemon (a doboknál Keresztes Viktor) és adta első koncertjét, azóta azonban nem igazán lehetett róluk hallani. Jómagam is csak első nagylemezük megjelenése idején kaptam fel a fejemet rájuk, mert kíváncsi voltam, mégis mit rejt a név és az igen impozáns borító.

Be kell valljam, eleinte, még ismeretlenül, de fenntartásokkal kezeltem a dolgot, ez pedig nyilvánvalóan abból ered, hogy a mikrofon előtt álló énekesnőnek milyen negatív megítélése van a rockszínteret követők között. Aki esetleg még néz TV-t ebben a mai világban és követi az X-Faktor nevű borzalomgyárat, utoljára 2016-ban találkozhatott az extravagáns Lindával, akinek produkcióját (ami egyébként egy KR3LL-dal volt) ByeAlex nem illette túl kedves szavakkal. Ha még így sincs meg, kiről van szó, akkor nézz egy kicsit utána, ugyanis a Megasztárban is feltűnt... Ennyit a "tehetségkutatók" világáról! Szóval eleinte nem igazán tudtam, hogy mit várjak ettől a lemeztől, de egy gyors belehallgatást követően világossá vált, hogy ez a tíz dal egy nagyon különleges zenei világban fogant: modern, rádióbarát rockzene elektronikus alapokkal, ráadásul nem egy olyan nóta akad a csokorban, ami már egy hallgatás után garantáltan a füledben ragad. Kár, hogy erre a rádiók még nem jöttek rá, pedig nagyon szívesen hallgatnám pl. a Mom's Garage vagy az I'm Live című tételt akármelyik mai csapnivaló, tizenkettő-egy tucat popdal helyett.

Ritkán fordul elő, hogy ilyen anyagot talál az ember: ezt a lemezt egyaránt jó szívvel ajánlom mind a napjainkban olyannyira divatos elektronikus zene, mind pedig a rock kicsit bátrabb, sok mindenre nyitott rajongóinak. Mindkét réteg részéről érdemes egy próbát tenni vele, a lentebb kiemelt dalokkal mindenképpen. Mindössze egy olyan tétel van az egész korongon, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni, ez pedig a feleslegesen hosszúra nyújtott I H8 U, de ez nem igazán von le a produktum értékéből. Eleinte kicsit furán hathat, de simán hangulatba hoz a Do It Again-re keresztelt nyitószám, amit a kicsit halványabb, de refrénje miatt nagyon is ragadós Gibba Gobba követ, majd érkezik az I'm Live, amit gondolkodás nélkül beszerkesztenék egy popzenei irányultságú rádió műsorába is. Ebben a dalban érződik először a csapat és az általuk képviselt stílus igazi ereje, az elektronikus alapok remekül megférnek a dinamikus gitárhangzás mellett.

Számomra a már említett Mom's Garage a lemez legemlékezetesebb tétele. Lehet, hogy azért, mert ezt hallottam először és már vagy 50-szer hallgattam meg és annyira beleégett az agyamba, de ez a dal tényleg nagyon oda lett téve, minden szempontból. A rögtön ezután érkező Wax Doll sem vall szégyent, és itt kell kiemelnem a szövegeket, amik amellett, hogy remekül lettek megírva, szólnak is valamiről, a Wax Doll például egyenesen a tehetségkutatók kizsákmányoló világáról. (Legalábbis az én olvasatomban.) A lemez utolsó harmada is tartogat emlékezetes pillanatokat: a nyugisabb, dallamosabb témákért lelkesedőknek a Nobody, a szikárabb darabokat kedvelőknek pedig a Repent és a No No No fog majd minden bizonnyal tetszeni.

Ezt a lemezt lehetetlen csak egyszer meghallgatni. Remélem, hogy lassan szereznek néhány új rajongót, mert nagyon is megérdemelnék. Emellett már csak azt tudom mondani, hogy a helyükben próbálkoznék Amerika felé nyitni, szerintem lenne kereslet arra, amit csinálnak - mert hogy nagyon jól csinálják! 

Szerintem a legjobb dalok: Do It Again, I'm Live, Mom's Garage, Wax Doll, My Aching Fingers, Nobody

Pontszám: 9/10 - ez egy nagyon erős kezdés, csak így tovább!

Tracklista:

1. Do It Again
2. Gibba Gobba
3. I'm Live
4. I H8 U
5. Mom's Garage
6. Wax Doll
7. My Aching Fingers
8. Nobody
9. Repent
10. No No No

A teljes albumot - többek között - itt tudod meghallgatni: