Most nem tudom eldönteni, hogy én vagyok egy megveszekedett barom, vagy tényleg pofátlanul jól működik az új Steel Panther album? Ami az All You Can Eat (2014) és a Lower the Bar (2017 - írtunk is róla) esetében nem jött össze, az a Heavy Metal Rules szempontjából szinte tökéletesnek mondható és talán még azt is meg merem kockáztatni, hogy ha az elmúlt öt évet teljes csendben és csupán koncertezéssel töltik el, majd úgy jönnek ki egy új anyaggal, amin az előző kettő valamint ezen album keresztmetszetét kapjuk, akkor nagyjából az elsőhöz méltó színvonalút kaptunk volna. Egy szerencsénk van, mégpedig hogy mind az All You Can Eat-ről, mind pedig a Lower the Bar-ról sikerült annyira megfeledkezni, hogy szinte az újdonság erejével üdvözöljük ezt a friss dalcsokrot, ami ha a második helyett jelenik meg annak idején, talán nem kell idő előtt nekiállni az egészen egyedi banda temetésének...

Persze nagy megfejtések továbbra sincsenek, sőt a négybetűs szavak és az állandó kúrhatnék talán mintha még túl is tengene, az viszont biztos, hogy zenei szempontból most sokkal jobban odapakolták magukat a srácok, mint a Lower the Bar esetében. Ott persze elég nagy volt a merítés és a kísérletezgetés is, ez azonban sajnos nem nyerte el hosszútávon a tetszésemet, így nem is vártam a friss eresztést, de be kell látnom, hogy mocskosul elkapták, amit kellett. Már elsőre berántott a Heavy Metal Rules, van pár kiemelkedő húzódal is, meg persze minden létező klisé és elképzelhető zenei húzás a megboldogult nyolcvanas évek hajmetal korszakából. Ami most újdonság, hogy talán egy fokkal több a Van Halen- és Whitesnake-utánérzés, de pluszban még Alice Cooper mester hatásai is beköszönnek, nem beszélve az ütős kis "balladákról", melyek közül az egyik még akusztikus köntöst is kapott.

Szóval nem kell túldimenzionálni a dolgokat, mert ezek a pasasok tényleg csak szórakoztatni akarnak, és ha az ember nem figyel oda az ugyanarra épülő, egyre inkább fáradó szövegvilágra, komolyan el tudja vinni a flow. Most is rápakoltak egy lapáttal az alapkoncepcióra, de ez szerencsére előnyükre vált, a szintis harmóniák nagyon feldobják az egyébként sem lapos, partizós hangulatú dalokat. Összességében megérdemli a nyolcast ez a kilenc új dal, bár lehet, hogy idővel másképp gondolom majd. Az biztos, hogy az első (és a második egy része) óta nem született ilyen kerek és könnyen befogadható, minden kompromisszumtól mentes Steel Panhter album, szóval tessék legalább egyszer belökni, megéri azt a kb. 35 percet.

Szerintem a legjobb dalok: All I Wanna Do Is Fuck (Myself Tonight), Let's Get High Tonight, Always Gonna Be a Ho, I'm Not Your Bitch, Heavy Metal Rules, Gods of Pussy

Pontszám: 8/10

Tracklist:

1. Zebraman
2. All I Wanna Do Is Fuck (Myself Tonight)
3. Let’s Get High Tonight
4. Always Gonna Be a Ho
5. I’m Not Your Bitch
6. Fuck Everybody
7. Heavy Metal Rules
8. Sneaky Little Bitch
9. Gods of Pussy
10. I Ain’t Buying What You’re Selling