Megfogadtam, hogy idén nem írok az új Ossian-albumról. Nem, még akkor sem, ha lesz olyan jó, mint a tavalyi, pazarul sikerült A Reményhozó. (Lett. Sőt!) Nem gondoltam, hogy készülhet annál egységesebb és kerekebb, egyben érettebb és kiforrottabb anyag a veterán csapat műhelyében, erre tessék a Rock Katonái rám cáfoltak - erről a tizenkét új (és hat bónusz élő) dalról csak a jót tudom elmondani. (És lehet, hogy ez nagyon rossz kapcsolás volt, de meglátjátok, ez tényleg egy remek album.)

Persze azzal is magyarázható lehet a lelkesedésem, hogy ebben a feje tetejére állt világban mindennél nagyobb szükség van Paksi Endre csodálatos, optimizmust sugárzó szövegeire, de ennél azért sokkal többről van szó. (Különben itt véget érne az ajánló, menne a tíz pont és kész - ez pedig nem lenne túl etikus részemről.) Ha azt hitted, Az igazi szabadság és A Reményhozó felülmúlhatatlanok, tévedtél. Számomra a '98-as újrakezdést követő anyagok hosszú sorában A tűz jegyében mellett minden bizonnyal ez lesz majd "az" Ossian-album, amit még évek múltán is lelkesen veszek elő és kirobbantatatlan kedvenc marad, ez ezer százalék.

Míg az előző lemeznek hat tétele maradt nálam betonbiztos favorit mind a mai napig (és azok is értek, éregettek jó darabig), erről a korongról már most van nyolc olyan nóta, amit bármikor, bárhová magammal vinnék. Köszönhetően a számtalan lenyűgöző újításnak (amire aztán tényleg nem számítottam, de szerintem ezzel még sokan lesznek így), melyet hangszerelés és vokális megoldások terén hajtottak végre, mintalemezt készítettek. (Paksi Endre például egymaga énekelte fel az összes kórust és lehengerlő munkát végzett.) Ez a kitaposott út, amit nyugodt szívvel lehet tovább követni a jövőben. Aki cseppet is kételkedik a zenekar pozícióját, létjogosultságát illetően, rakja csak fel a korongot és garantálom, hogy az első hat tétel csont nélkül be is talál nála. (Egyfolytában hat ilyen remek dalt alkotni csodaszámba megy manapság.) A folytatás is kiegyensúlyozottan jó, valósággal sodor magával az egész anyag, engem pedig a második etapból az Akiről álmodtál fogott meg legjobban (személyes okból), valamint a Köszöntés, aminek a szövegét az egyik leginkább sikerültnek érzem a sorban. Na, nem mintha a többivel baj lenne - Paksi Endre hazánk legjobb szövegírói között van, az pedig csodálatos tény, hogy költeményeinek világa nem a piálás-motorozás-csajozás tengelyen mozog. Ha így lenne, én már biztos nem írnám ezeket a sorokat.

Egy szó, mint száz: gondolta a fene, hogy ekkorát húzhat még az Ossian a huszonnegyedik stúdióalbumon! Hogy mit tartogatnak a jövőre nézve, azt nem tudom, de már most befizetek rá, mert ezzel a lemezzel kilóra megvettek, pedig igazán nehezen adom be a derekamat egy-egy kedvenc zenekar új albumát illetően. De azt hiszem, ennél többre és jobbra nincs is szükség a jelenlegi helyzetben.

(10/10 PONT)