Nemrégiben jelent meg a Metallica harmadik stúdióalbumának újrakiadása (az alap, egylemezes verzió mellett most is van több - egészen pontosan 3 - CD-s, bónusz korongokkal felvértezett és hiper-szuper deluxe verzió is, mindenféle extra cuccal. Akinek megengedi a pénztárcája, ki ne hagyja!), így végre valamelyest helyénvalónak érzem egy régebbi restancia ledolgozását, történetesen, hogy megmutassam, - szerintem - hogy néz ki a világ egyik vezető metalzenekarának tízes albumlistája.

(A kép forrása: Loudwire)

Annyi biztos, ezek az arcok nagyon tudnak valamit, nem csoda, hogy ennyi évtizede ott vannak az élvonalban - megérkeztek a semmiből egy zajos, nyers lemezzel, majd alig egy éven belül, mintha nem is ők lettek volna a már-már punkos attitűdű Kill 'Em All előadói, jött a Ride the Lightning és vele együtt a robbanás. Ezek után megállíthatatlanok lettek, és elkészítették a világ egyik legalapvetőbb metal lemezét, szolgáltattak igazságot is, kissé háttérbeszorítva azt a fránya basszussávot, aztán a '90-es évek elején ráéreztek valami újra, ami sajnos elvitte őket egy olyan irányba, ahonnan egy darabig nem volt visszaút... két lemez (Load & ReLoad) együttesen talán kitett volna egy igazán jót, ezt pedig a szeméttelepre hajigált mosógépdobokon való csörömpölés-szintű St. Anger sem tudta ellensúlyozni. Szerencsére a Death Magnetic és a tavaly megjelent Hardwired...To Self-Destruct visszaterelték őket egy pozitívabb zenei irányba, hogy közben ott volt a Lulu is, azt most felejtsük el.

Az biztos, hogy rengeteg meglepetés fog érni mindenkit, úgyhogy csak nagyon erős idegzetűeknek ajánlom a 'Tovább' gombra való kattintást! (Elöljáróban annyit: nem, nem a Master lesz az első. Bocs.)

"Az ötödik ház az önkipróbálás és önmegvalósítás, a kockázatvállalás és vállalkozás, valamint a szerelmi tapasztalatok, a szerelem és a saját gyermekek életterületét képviseli." (Forrás: astro-line.hu)

A Cadaveres mindig is a kedvenc bandáim közé tartozott, akár angolul, akár magyarul szólalnak meg a dalaik, soha nem okoz csalódást az, amit csinálnak, ráadásul élőben is lehengerlő teljesítményt nyújtanak koncertről koncertre. Nem túlzok, ha azt mondom, ez a banda bármelyik külföldi kortársával képes lenne felvenni a versenyt, és garantálom, hogy nem is maradna alul... A 2013-as DeMorlaizer album, majd a két évvel későbbi Hazai EP kiadvány egy újabb szintre emelte őket, majd a tavaly december-januári Hammerworld magazin egyik CD-mellékleteként megjelent The Fifth House-zal ténylegesen megérkeztek az Ötödik Házba.

Hogy mindezt beteljesítsék, most egy DVD-kiadvánnyal jelentkeztek, amelyen a februári, düreres lemezbemutató buli felvétele mellett videoklipek, interjúk és a stúdióban készült videók láthatóak - ajándékként pedig hozzácsapták a kitűnően sikerült tavalyi CD-t, így mind élő, mind pedig stúdiós teljesítményükről is meggyőződhetünk közel két és fél órában.

Belegondolni is durva, hogy milyen hosszú és jelentős korszakot zár most le Ákos ezzel a kiadvánnyal. Hihetetlen, de már 2012 óta szintirock-koncertekkel járta az országot, sőt ilyen jellegű műsorokkal határainkon túlra is eljutott egy-két alkalommal, mindeközben pedig két új stúdióalbumon (2084, Még egyszer) kívül megjelentetett két EP-t (Igazán, Ugyanúgy) és számos DVD-t is (ezek: Turné 2084 + Koncert a Szigeten 2012 - Bővített változat, Dupla Aréna 2014 2 CD+DVD, Veletek vagyunk / Dupla Aréna 2015 2 DVD), melyek közül utóbbiak tökéletes lenyomatot adnak a sorozatból kiemelkedő estekről. (Nem szabad megfeledkezni arról, hogy eközben zajlott a Karcolatok 20 - illetve 21 - koncertsorozat is...) Ahogy egyre hosszabb és hosszabb lett a szintirockos koncertsorozat, úgy lett egyre erősebb a repertoár is, szerény véleményem szerint az összes közül leginkább a 2012-es szigetes, a 2014-es arénás valamint a most megjelent 2016-os koncertprogramok azok, amik a legemlékezetesebbek mind közül. (Összeállítás szempontjából mindenképpen, egyébként pedig nem hiszem, hogy hosszasan kéne ecsetelnem, amiért sokaknak a 2015-ös lesz az.)

Megkockáztatom, hogy ez, a 2016-os repertoár tartogatja a legtöbb csemegét az igazi rajongók számára. Azoknak szól és készült, akik nem kimondottan az ún. slágereket kedvelik, hanem szeretnek régebbi, esetleg már elfeledettnek hitt dalokat is hallani egy (esetünkben két) ilyen este során. Az pedig, hogy egymás után csendül fel a régóta áhított Idelenn idegen, a Még közelebb album tízéves évfordulójára előkapott Gépszabadság, valamint a szintén B-oldalasnak mondható Csak a szerelmen át, az már egyenesen "jófajta kínzás"! Nagyon is örülök annak, hogy sikerült mellőzni a visszatérő, elkoptatott témákat, és beemelni - ha csak egy estére is, de - olyan különlegességeket, mint a Tánc, az Éjjel a városban, az 1956 és A félelem II. egyvelege, vagy az Ugyanúgy EP egyik legújabb dala - és ez csak egy része annak, amiért érdemes újra meg újra átélni a tavaly decemberi Arénakoncerteket.

Az ezredfordulóra a Tankcsapdának sikerült az, ami addig talán egy magyar rockzenekarnak sem: a Mennyország Tourist szólt minden rádióadón, a klipet rengetegszer sugározta a Viva TV Z+ nevű elődje, ezt a fajta sikert talán csak az Örökké tart robbanása tudta felülírni néhány évvel később. Ekkoriban kezdett mozgolódni valahol mélyen, nagyon lent az undergroundban egy kis, három tagból álló zenekar, a Depresszió. (A párhuzam nem véletlen...) 1999-ben Messiás címmel készítették el demófelvételüket, egy évvel később pedig már négyes felállásban vonultak stúdióba, hogy megszülethessen első nagylemezük, a Tiszta erőből. Ezt követően a Tankokkal turnéztak, 2002-ben pedig már önállóan járták az országot, miután megjelent az igazi áttörést jelentő, Amíg tart című lemez. Szépen lassan sikerült elérniük, hogy a hazai fesztiválok vezető zenekarjai közé tartozzanak, bezsebeltek számtalan szakmai- és közönségdíjat, rajongótáboruk egyre gyarapodott.

Rengeteg sikeres lemez és turné után 2014-ben aztán olyan lépésre szánták el magukat, amilyenre hazai rock/metal zenekar még soha: jelentkeztek a köztévé A Dal című, nemzeti dalválasztó műsorába, ahová be is jutottak a legjobb 30 versenyző közé, Csak a zene című dalukkal. (Ha emlékeim nem csalnak, a zsűritagok közül Kovács Kati táncdalénekesnő nagyon kedvelte őket, mindig kilenc pontot adott...) A fiúk végül a közönségnek (és szavazataiknak) köszönhetően a döntőig jutottak (ahol egyébként egy pontot sem kaptak a zsűritől). A három évvel ezelőtt megjelent, A folyamat zajlik című korong is szép sikereket ért el, nemrég megkapta a platina státuszt is, így nem csoda, hogy hatalmas várakozás előzte meg a nemrég napvilágot látott Válaszok utánt is, ami a sorban már a nyolcadik Depresszió-stúdióalbum. Habár januárban távozott a csapatból a sampleres Pálffy Miklós 'Soda', és a februárban kihozott A kés hegye nem kecsegtetett sok jóval, a valódi albumelőzetes dalok meggyőztek arról, hogy újfent sikerült szintet lépnie a zenekarnak.

Tavaly október 23-án egy Barba Negrában adott koncertet követően Facebook-bejegyzésben (pontosabban búcsúvideóban) tudatta a közönséggel és a rajongótáborral Molnár Péter "Stula", hogy elhagyja a Mobilmániát, ahol addig három évet töltött, a 15 dalt tartalmazó, elejétől a végéig hibátlan, rockhimnuszokkal teli Fénypokol albumon pedig parádés teljesítményt nyújtott. Nem fogok részletesen kitérni a dolgokra, arra viszont igen, hogy az ő távozását követően nem csak a frontember posztján történt változás a Zeffer András vezette zenekarban. Stula helyére tehát a londoni magyar, heavy/power metalos vonalon mozgó Avenford énekese, Gamsz Árpád érkezett, a dobok mögé, Csintalan György beugrós helyére visszatért Donászy Tibor, testvére iránti szolidaritásból távozott Csintalan Márk gitáros is, Őt az Időgép zenekar egykori gitárosával, Nusser Ernővel sikerült pótolni. (Le a kalappal az előtt, aki ezt a felsorolást követni bírta!)

Kispál Balázs gitáros, valamint Zeffer András, Kékesi "Bajnok" László és persze Vikidál Gyula maradtak - szóval egy friss, mondhatni teljesen új felállásban készült el a Mobilmánia legújabb, 14 dalt tartalmazó új albuma, melyre - szokás szerint - Horváth Attila szállította a szövegeket, kivéve a Segíts, hogy úgy legyen című dalét, annak szövege Vikidál Gyula keze munkáját dicséri. Abban nem kételkedtem, hogy Árpi remekül helytáll majd az énekesi poszton, én személy szerint nagyon bírom a vocal cover videóit és az Avenford Mortal Price című lemezét is, sőt a hangszeresek teljesítménye sem vetett fel bennem kérdéseket - csupán az, hogy felül tudják-e múlni a Fénypokol sikerét és tizenöt hibátlan dalát. A válasz egyértelműen igen, erre a tizennégy friss dalra sem lehet panasz, talán egy kicsit kevesebb az önfeledt, arénarockos himnusz és több a nyugodt hangulat, ezúttal inkább a nagyívű dalok kerültek előtérbe, amik rengeteg valódi mondanivalót hordoznak. Persze ezzel semmi baj nincs, sőt!

Szikora Róbert kedvenc előadója, Marilyn Monroe és Charles Manson szerelemgyermeke (ez persze csak tréfa, kéretik nem komolyan venni...) alaposan meghúzkodta rajongóinak idegszálait, hiszen már durván 2 éve bejelentette, hogy zenekarával új hanghordozón munkálkodnak. Az akkor még Say10 munkacímen futó korong február 14-én jelent volna meg, de legnagyobb bánatunkra sem egy videoklip, sem pedig egy kislemez nem látott napvilágot Valentin-napig. Mr. Manson később meg is indokolta, hogy miért: nem volt elégedett az albummal és zenekar hozzáállásával a Revelation #12, a Saturnalia és a Heaven Upside Down című dalokkal kapcsolatban. Elmondása szerint ha ez egy film lenne, a három dal - elhelyezkedéséből kifolyólag - lenne a mozi eleje, közepe, illetve a befejezése.

Ez mind szép és jó, de hol van már az album? - kérdezte hónapokon keresztül a Rajongó, majd - ha egyáltalán még kapott jegyet - július 20-án ellátogatott a Budapest Parkba, a lemezbemutató turné első állomására, ahol Főhősünk több dalt is bemutatott az akkor még készülő új lemezéről, amit úgy jellemzett, hogy nem sok köze van a Pale Emperorhoz. Akik hallották az új dalokat, azt mondták, hogy az Antichrist Superstar és a Mechanical Animals legjobb pillanataira emlékezteti őket, csak egy új, másfajta megközelítésben. Természetét tekintve valamiért nagyon erőszakos, más szempontból viszont rendkívül érzelemközpontú. A legendás sokkrocker azt is elmondta, hogy eddig messze ez volt a legtematikusabb és legkomplikáltabb dolog, amit valaha is csinált.

Az underground színteret követőknek, illetve a hazai extrém metal rajongóinak aligha kell bemutatnom Hájer Gergőt, az Omega Diatribe alapító gitárosát. Nos, Ő úgy döntött, hogy az anyazenekar profiljába be nem illeszthető dalokat összegyűjti egy csokorba, így született meg az Audionerve nevezetű stúdiós projekt. (Zenekarnak nem igazán merném nevezni, hiszen maga Gergő is szólólemeznek titulálta a Burn Your System című korongot.)

Nézzük csak, kik is szerepelnek a lemezen: habár eleinte még úgy volt, hogy minden egyes dalt más és más énekes kap majd, végül aztán mind a 12 dalban az ex-Monastery, The Ministers-tag Andres Vincze hallható (Ő felelt a szövegekért is, míg Gergő a zenei világért); rajta kívül pedig még olyan nemzetközileg ismert zenészek erősítik a névsort, mint Nick Oshiro (Static-X), Kevin Talley (Misery Index, Suffocation, Six Feet Under), Schrottner Tamás (Ektomorf). Ahogy azt a projekt kiagyalója és fő mozgatórugója (aki egyébként a '90-es, 2000-es évekbeli groove metal zenéken nőtt fel) elmondta, az Audionerve esetében is a gyilkos groove-oké a főszerep, csak sokkal emészthetőbb formában.

Hat év telt el azóta, hogy új hangzóanyaggal jelentkezett a Szolnoki Péter és Török Tamás alkotta Bon-Bon, aki pedig azt hinné, hogy ez idő alatt tétlenkedtek, nagyon is téved. Az egy dolog, hogy nem hallani róluk napi szinten, hiszen nem tesznek olyan megbotránkoztató dolgokat, amivel az újságok címlapjain lenne a helyük, mégis rengeteget koncerteznek és fesztiválok, rendezvények gyakori vendégei, slágereiket pedig a fiatalok és az idősebbek egyaránt jól ismerik és éneklik. Lehet, hogy az elmúlt években sokat változtak, népszerűségük azonban 22 éve töretlen, amit az is bizonyít, hogy rajongóik régóta várták ezt az új lemezt. (Éppen ezért nem tudom mire vélni, hogy az ország első számú megmondóembere, Puzsér Róbert nemrég a hetedik legalávalóbb magyar zenekarnak nevezte őket.) Titkon reménykedtem abban, hogy - ahogyan a cím is mutatja - B-oldalas dalok, azaz kevésbé slágeres tételek születtek, de kellemesen csalódtam, hiszen igaz, hogy nem definiálták újra sem magukat, sem pedig a fogyasztható popzenét, mégis sikerült több olyan slágergyanús szerzeményt felvonultatniuk, amik bátran odailleszthetőek a Valami Amerika, a Köszönöm, hogy vagy nekem, a Szabad a gazdag vagy a Kútfejek mellé.

12 új dal és 2 angol nyelvű feldolgozás kapott helyet a Bé oldalon, ami garantáltan nem fog csalódást okozni sem a régi rajongóknak, sem pedig a frissen érkezett Bon-Bon hallgatóknak.

Mielőtt nekiálltam ennek az ajánlónak, gyorsan végigpörgettem, hogy mi történt Köteles Leander (tudjátok, "az a növénynevű", ahogy dr. Zacher mondaná...) és legújabb formációja körül megalakulásuk óta és bizony a következőkkel kellett szembesülnöm: a 2016 elején alakult Leander Kills első albuma már összeverődésüket követően nem sokkal napvilágot látott, (és - csak halkan jegyzem meg - egytől egyig emlékezetes, méregerős szerzeményekkel volt tele) túl vannak rengeteg koncerten, sikerük megkérdőjelezhetetlen, szerepeltek a Tankcsapda Dolgozzátok fel! című albumának második korongján (a Lopott könyvek az aktuális albumon is szerepel, ez pedig nagyon helyes döntés volt részükről) és még egy elő kiadványuk is megjelent, ráadásul rögtön CD+DVD formátumban videoklipekkel és koncertfelvételekkel, hogy az idei Stabbing Westward EP-ről már ne is beszéljek! Utóbbin egyébként három Leander Kills nóta és két közönségkedvenc angol nyelvű verziója mellett egy Lady Gaga-feldolgozás is meghallgatható. Végül, de nem utolsó sorban pedig kihagyhatatlan a sorból az, hogy az év elején indultak az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóján, a legjobb harminc versenyző közé is bekerültek (hasonlóan a Depresszióhoz és a Risinghoz) és a végén elég szép eredményt értek el (+ Köteles Leander kapta a legjobb dalszövegért járó díjat, amit maximálisan megérdemelt) a lemezre szintén felkerült, Élet című dalukkal. A dal refrénjéből kiollózott sorról kapta címét második albumuk, én pedig le merem fogadni, hogy frontemberünk már a harmadik lemez dalain ügyködik, mert hát ő ilyen, ugye...

Sajnos ezzel a műfajjal én úgy vagyok, hogy kis mennyiségben még csak-csak elviselem, de úgy általában ki lehet kergetni a világból az ilyen mindenféle populáris köntösbe öltöztetett, széjjel torzított akármikkel. Szerencsére a Leander Kills esetében elnéző tudok lenni, mert ez bizony színtiszta művészet, még akkor is, ha az egyébként néha szellemes, de csak sarat dobálni képes trollok gyülekezete ezer meg egyedik alkalommal küldi el Főhősünket az édesanyjába. Lehet, hogy főleg a 14-25 éves korosztályt tudják legjobban megszólítani azzal, amit csinálnak, egy biztos: a marketing-gépezetük kitűnő, az új lemez is a MOL töltőállomásokon kapható, hiszen így kapásból több emberhez jut el, mint az előző anyag (ami pár lemezboltban és 20 MediaMarkt üzletben volt megvásárolható) és garantált a MAHASZ-lista első hely. (Mondjuk erre az előző esetben sem lehetett panasz, de hát ami jó, az jó.) Sokat pörgettem a héten a Túlélőt, és rá kellett jönnöm, hogy nincs igaza annak, aki rögtön ítéletet hirdet és pálcát tör az egyébként teljes mértékben a mai trendeket követő zenekar felett. Egy valamiben pedig hasonlítunk a frontemberrel: mindketten olyanok vagyunk, mintha két énünk lenne - az egyik a mindig optimista, az életet habzsoló, pozitív személyiség, a másik pedig a betegebbnél betegebb dolgokon fejét törő, torkaszakadtából üvöltő, kissé paranoid alkat, akivel jobb vigyázni, mert bármelyik pillanatban robbanhat.

Ez a történet is többéves múltra tekint vissza, hiszen még valamikor két éve kezdődött az ország egyik legnépszerűbb stand-up comedy előadójának írói karrierje, (mert hogy debütáló kötete után már joggal nevezhetjük annak) mikor is Hamvas Béla olvasása közben, után hirtelen felindulásból írt egy paródiát a borfilozófról. Ezt az írást - ami egyébként A szalonnáról, még egyszer címre hallgat - elküldte Cserna-Szabó Andrásnak és Szálinger Balázsnak, akik lelkesedtek és támogatták Tibort. Az élet értelme és kertészeti tippek című, már most klasszikusnak nevezhető estben hallott Szindbád-foszlányokat Krúdy olvasása közben Ma Szindbád viszi az oviba címmel gyúrta össze és egészítette ki (Ő ezt tekinti az igazi áttörésnek), a tavalyi év során pedig még A másik forradalom - Alternatív ötvenhat című antológiában olvashattuk sziporkáit. Akkor Márai Sándor Naplóiból nyújtott át egy szeletet nekünk, elképzelve azt, hogy mi lett volna, ha az Egyesült Államok hadserege vonul be Budapestre. Ami pedig ezután jön, már el kell olvasni - hangos nevetések és sűrűn potyogó könnyek nélkül elég nehéz kibírni, de ennyi kockázatot igazán megér. Már akkor látható volt, hogy Tiborban minimum egy Karinthy veszett el. A XXI. század Karinthyja.

A szerző egyébként már negyedik önálló estjével járja az országot: Az élet értelme és kertészeti tippek - Böllérbalett - Cefre Palota (vö. Bödőcs Londonban) szentháromsága után mostanában a Nincs idő gólörömre című előadást láthatják az érdeklődők. A kötet anyagának túlnyomó része tehát a turné során (pontosan fél év alatt) született meg, közben pedig több interjúban is olvashattuk, hogy milyen írásokra számíthatunk, kik lesznek azok, akiket nem kímél majd tolla. Felmerült Krasznahorkai László, Bodor Ádám, Kertész Imre, Kosztolányi Dezső és Ottlik Géza, de még a parodizálhatatlannak tűnő Rejtő Jenő és a kötet szerkesztőjének (Cserna-Szabó András) neve is. Az előzetes tervek szerint a könyv a Sátánmackó címet kapta volna, ugyanis ebben a Krasznahorkai-paródiában a Micimackó szereplői jelennek meg Tarr Béla világában. Izgalmasan hangzik, nemde? Hogy végül miért pont az igen érdekes Addig se iszik címet kapta a paródiagyűjtemény, azt Cserna-Szabó András mondta el:

>>Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: "Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én." Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze - és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. "Addig se iszik" - válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat - és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. "Tessék mosolyogni!"<<